Olvasási idő: 4 perc

Két boldog ember tud boldog párkapcsolatot létrehozni – mondta Hevesi Krisztina szakpszichológus, aki „Ahogy szeretnéd, hogy szeressenek” címmel tartott előadást a miskolci MCC-ben a Szülők Akadémiája keretében.

Egészen kisbaba korunkban kialakul már a korai kötődés, és az törekvésünk, hogy szeressenek minket.  Már ekkor megtanuljuk, hogy szerethetőek vagyunk-e, önzetlenül és feltétel nélkül. Ez az alapja a bizalomnak és az önbizalomnak is.

A gyereket nem lehet túlszeretni – hangsúlyozta a pszichológus. A szülő feladata a szocializáció, az, hogy a gyermeke a társadalom hasznos tagjává váljon.

Serdülőkoráig a szülőé a gyerek, addig ő a példakép, majd jönnek a kortársak, és ők lesznek a meghatározóak a gyermek életében. A serdülőkor a lázadás ideje, ezt nem lehet megspórolni, de ha megvan az alap, a szeretet, akkor a serdülő kipróbálja az erejét, az akaratát, majd visszatér a kapott értékekhez. Mindvégig fontos, hogy kifejezzük, hibázni ér, és a hibákkal a szülőhöz fordulhat a gyerek.

A serdülőkor kapcsán a szakember felhívta a figyelmet az internet veszélyeire is. Mint mondta, a mai fiatalok nem rosszabbak, mint korábban, de sokkal rosszabb eszközöket kapnak a kezükbe.

Az internetes ragadozók először érzelmileg kötik magukhoz a fiatalokat, majd megtörténik a testiség bekapcsolása, és egyre inkább függővé válik a fiatal, sőt sokszor zsarolás áldozata is lesz. Mindez azzal a serdülővel történik meg leginkább, akinek nincsenek kapcsolatai, nem tud a szüleihez fordulni.

Nehézséget okoz az is a mai fiataloknak, hogy a közösségi oldalakról nem reális képet, hanem sokszor illúziót kapnak. Ez gyakran vezet testképzavarhoz, önértékelési problémához. A serdülők a lájkvadászat világában sokszor lesznek frusztráltak, akár depressziósak is, ha nem kapnak elég elismerést ezeken az oldalakon. Mindez megnehezíti a boldog párkapcsolat kialakítását. hiszen egy párkapcsolatban a partnernek látom a mindennapi pillanatait is, nemcsak a legszebb arcát.

Fontos a szülői példa itt is, mert ha a serdülő látja a szeretetet, egy ölelésben, simogatásban megjelenő intimitást, az kihat az ő későbbi párkapcsolataira is.

Ahhoz pedig, hogy hosszú és kiegyensúlyozott kapcsolatunk legyen, fontos, hogy elég figyelmet fordítsunk rá, illetve egymásra. Sokat segíthetnek a pozitív érzelmek, a humor, illetve a „a lélek kocogása”, a nevetés.

A boldog párkapcsolat kialakításához kell, hogy legyenek közös céljaink, ugyanakkor fontosak az egyéni célok is, mert két boldog ember tud csak boldog párkapcsolatot létrehozni. Elengedhetetlen a figyelmesség, a közös programramok, és az, hogy a pozitív érzelmek legyenek túlsúlyban. Egy párkapcsolatban persze a viták is természetesek, hiszen más-más háttérrel jövünk a családunkból, csak az nem mindegy, mennyire visz előre a vita, mennyire „karcoljuk meg” egymást.

Természetesen szó esett a párkapcsolatokban gyakran felbukkanó féltékenységről is, amiről a pszichológus úgy nyilatkozott: „a féltékenység kis mértékben fűszeressé tesz az életet, mint a csili paprika az ételt”, de azt is hangsúlyozta, amikor túlságosan megjelenik a féltékenység, akkor az általában a féltékeny félről szól.