Olvasási idő: 2 perc

Április 30-án tartott tehetséggondozó konferenciák nagy sikert aratott.

A Fiatal Tehetség Program rendhagyó kezdeményezéseként április 30-án az ország minden pontjáról érkező pedagógusok, pszichológusok, oktatáskutatók találkozhattak egymással egy nagyszabású konferencia keretében. A fórum lehetőséget kínált a módszertani tapasztalatcserére, illetve védnökeink, dr. Bagdy Emőke és dr. Kádár Annamária szemléletformáló előadását is nagy érdeklődés övezte.

110 pedagógus vett részt a FIT Program első pedagóguskonferenciáján, amelynek célja a képzés megismertetésén túl a szakmai-módszertani tapasztalatcsere volt. A délelőtt folyamán először Szalai Zoltán, az MCC ügyvezető igazgatója mutatta be intézményünket, küldetésünket, majd Constantinovits Milán számolt be a FIT Program tapasztalatairól és tehetségmodelljéről a nagyszámú érdeklődőnek.

Ezt követően a FIT Program védnökei, dr. Bagdy Emőke és dr. Kádár Annamária tartottak izgalmas és kifejezetten szemléletformáló hatású előadást a hazai tehetséggondozás, illetve a mesepszichológia témakörében. Bagdy Emőke a tehetséggondozás szülői-tanári hátterének kihívásaira fókuszált, míg Kádár Annamária a mesei fordulatok és a fejlődéslélektan állomásai között vont párhuzamot.
 

A délutáni blokkot dr. Szarka Emese nyitotta meg a videótréning módszerével, majd Joós Andrea tantermi gamifikációs jógyakorlatokat osztott meg. A program zárásaként Szabó Ildikó, az Élményműhely programcsoport alapítója ismertette a természettudományos oktatás lehetséges új útjait.

A visszajelzések alapján kifejezetten hasznosnak bizonyult az együtt töltő idő, így jövőre újra megrendezzük konferenciánkat.

A konferencián készült fotók IDE kattintva elérhetőek.