Olvasási idő: 4 perc

Az MCC tanulmánykötet társkiadójaként járult hozzá az emlékévhez.

Széll Kálmánra emlékezik az ország, a pénzügyminiszterre, akinek az államcsőd széléről sikerült stabilizálnia a magyar költségvetést, a pacifista miniszterelnökre, aki a konfrontáció helyett mindig a megállapodásra törekedett, a megfontolt politikusra, a kiváló, de komoly államférfire.

Halálának századik évfordulóján a Széll Kálmán Alapítvány méltó tisztelettel emlékezett meg: díszes alkalmi bélyeg, ezüst illetve színesfém emlékérem kibocsátásával, az egykori pénzügyminiszter és miniszterelnök közéleti és szakmai teljesítményét árnyaltan bemutató tanulmánykötettel, és végül, de nem utolsó sorban az Országház ikonikus felsőházi termében megrendezett emléküléssel, amin a kötet társkiadója, a Mathias Corvinus Collegium vezetősége és diákjai is megjelentek.

Az ülésen beszédet mondott Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, Csák János a Széll Kálmán Alapítvány alapítója, valamint Lantos Csaba az Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az ülésen a felszólalások mellett bemutatták a korábban már említett érmét, bélyeget és kötetet, amik méltóképp állítanak emléket a dualizmus egyik meghatározó, de ma már kevésbé ismert alakjának.

A megemlékezésen elhangzott beszédek bebizonyították, hogy Széll Kálmán alakja megérdemli, hogy az ő nevét viselje Budapest egyik legforgalmasabb tere, az államadósság csökkentésére irányuló kormányprogram, vagy azt, hogy ilyen ünnepélyes keretek között idézze fel az utókor személyét. Hiszen, ahogy az emlékülésen felszólaló ifj. Bertényi Iván, a tanulmánykötet szerkesztője is említette, elhozta a békés prosperálás, a Széll-csend időszakát a dualizmus éveibe, a költségvetés bevételei jelentősen növekedtek miniszterelnöksége idején, szembeszállt a törvényhozást megbénító obstrukcióval, kortársai tisztelték, adtak a véleményére, tanácsát pedig rendszeresen kikérték.

Mind pénzügyminiszterként, mind miniszterelnökként jelmondata, a jól csengő „Törvény, jog, igazság” volt, ami végig kísérte nem csak pályafutását, hanem az október 1-jén megrendezett emlékülést is. Ez a pár szó minden felszólaló szájából elhangzott, összekötötte a beszédeket, egységbe foglalta azokat, megelevenítette az egykori államfő értékrendjét, és elérte, hogy ma már minden jelenlévőnek Széll Kálmán neve sejlik fel, ha meghallja ennek a mottónak bármelyik elemét. Így úgy vélem, a Széll Kálmán emlékülés maradéktalanul elérte a célját, hiszen munkásságához méltó módon, ünnepélyes keretek között emlékezett meg a dualizmus kulcsfigurájáról, és őrizte meg értékrendjét a hallgatóság emlékezetében.

Az emlékülést megelőzően a Smúz Caféban, egy kerekasztal-beszélgetés keretei között mutatták be a Törvény, jog, igazság, Széll Kálmán életműve c. kötetet, amelynek a célja, hogy árnyalt képet fessen az egykori államférfiról, bemutatva annak erényeit és gyengeségeit. Az eseményen köszöntőt mondott a kiadók képviseletében Csák János, a Széll Kálmán Alapítvány alapítója, volt londoni nagykövet, az MCC védnöke és Tombor András, az MCC alapító kurátora.

A köszöntők után Rajcsányi Gellért moderálása mellett ifj. Bertényi Iván, a kötet szerkesztője és szerzője beszélgetett két fiatal szerzővel: Csunderlik Péterrel, az MCC alumnusával és Schwarczwölder Ádámmal, a Veritas Intézet munkatársával.

Molnár Nóra
Média szakirány