Irodalom vs. sorozatok

Kerekasztal-beszélgetés

Április 25-én a Mathias Corvinus Collegiumban sor került a Média szakirány idei első kerekasztal-beszélgetésére, ahol a tömegkultúra és a magas kultúra közötti átjárhatóságot jártuk körül a sorozatok és az irodalom egymáshoz fűződő viszonyán keresztül.
A média és a kommunikáció világa megértésének az igénye áthatja az MCC Média szakirányának a teljes képzését. Kurzusok, viták, workshopok és kerekasztal-beszélgetések keretében próbálunk minél szélesebb képet kapni a témáról.
Az „Irodalom vs. TV-sorozatok” kerekasztal-beszélgetés célja az volt, hogy választ találjon a kérdésre, vajon a képernyő megölheti-e a nyomtatott szót. Képes-e egy művészeti terület kiszorítani a másikat?
Az est folyamán Sepsi László filmkritikus, a Prizma filmművészeti folyóirat szerkesztője beszélgetett Kolozsi László kritikussal, íróval, a „Hacktion: Újratöltve” forgatókönyvírójával, Tasnádi István József Attila-díjas drámaíróval, a „Terápia” és az „Aranyélet” forgatókönyvírójával, valamint a szintén József Atilla-díjas Krusovszky Dénes kötő, kritikus, műfordítóval, aki nem mellesleg a „Fiúk országa” című kötet szerzője is.

Mindnyájukban közös, hogy íróként, költőként egyszerre kötődnek a magas kultúrát képviselő irodalomhoz, ugyanakkor kritikusként, forgatókönyvíróként a tömegkultúrát megtestesítő sorozatokhoz is szoros kapcsolat fűzi őket, és mindezeken túl mind a négyen a sorozatok rajongói.
Így nem meglepő, hogy a beszélgetés azzal kezdődött, hogy megbeszélték ki éppen melyik sorozatot követi figyelemmel. „Breaking Bad”, „House of Cards” és „Game of Thrones” mindannyiunk számára ismerősen csengő címek. Nem meglepő hiszen, ahogy a beszélgetés folyamán is elhangzott az HBO és a Netflix igényes adaptációi egyre dominánsabbá válnak a sorozatok piacán. Míg korábban a televíziós szériák forgatókönyvíróinak a feladata az volt, hogy alacsonyabb IQ-ra írjanak szórakoztató történeteket, addig napjainkban megjelennek a sorozatokban az árnyaltabb karakterek, a titokzatosság, a stratégia, és megszületik az antihős karaktere is.
Ma már a cél a kiszámíthatatlanság a forgatókönyvíró legfőbb feladata, hogy kerülje a kliséket, ezt pedig legkönnyebben a nézők segítéségével tudja kivitelezni. A nézői elvárások azok, amiknek alakítaniuk kell a sztorit, de vajon beteljesítsék-e azokat a forgatókönyvírók vagy sem? A válasz meglepő lehet, ne. Minél inkább arra kell törekedniük, hogy meglepjék a nézőt, okozzanak nekik csalódást, hiszen a rajongók a kliséktől félnek csak igazán.

A fordulatoknak, az egyre összetettebb karaktereknek és sokszor a lélegzetelállító látványvilágnak köszönhetően a sorozatok küldetése, hogy lassan maguk is a magas kultúra tagjaivá váljanak, ahogy tették azt anno a regények is. A 19. században a folytatásos regények ugyanazt a célt szolgálták, mint manapság a TV-sorozatok: egy új médiumnak szereztek közösséget, a cél a közösség és közönséggenerálás. És ugyanúgy, ahogy ma már a Dickens regényeket nem egyszerű ponyvának, hanem az angol irodalom gyöngyszemeinek tekintjük, úgy válhatnak majd a sorozatok is a minőségi kultúra részévé. A beszélgetés vége fele természetesen felmerült a kérdés, hogy a magyar sorozatnézőnek jelenleg mire van igénye.
Összességében azt mondhatjuk, hogy itthon még mindig nagy keletje van a szappanoperáknak, azoknak a sorozatoknak, amik nem igényelnek fejtörést, de azok részéről, akik a sorozatokat már nem a televízió képernyője előtt nézik, hanem a laptopjukról, online, megszületik egy elvárás a magyar forgatókönyvírók felé, hogy törekedjenek az igényes, fordulatos, árnyalt sztorik írására.

Molnár Nóra
Média szakirány