Olvasási idő: 4 perc

Május 7-én került megrendezésre az MCC Nemzetközi kapcsolatok szakirányának szervezésében az első MCC IR Case Study Competition szóbeli döntője.

 MCC IR Case Study Competition

Május 7-én, szombaton került megrendezésre az MCC Nemzetközi kapcsolatok szakirányának szervezésében az első MCC IR Case Study Competition szóbeli döntője. A hiánypótló verseny célja az volt, hogy a nemzetközi kapcsolatok iránt érdeklődő hallgatók számára lehetőséget nyújtson, hogy – szakmai tudásukra, kreativitásukra és problémamegoldó készségeikre támaszkodva – megoldási javaslatokat dolgozhassanak ki napjaink talán legnagyobb válságban lévő államai számára.
Az idei esetoldó verseny témája a bukott államok válságkezelése volt. A résztvevőknek négy bukott állam: Szíria, Irak, Jemen és Szomália esetében kellett konkrét válságkezelési megoldást nyújtania és kivitelezhető tanácsokkal ellátnia az ország vezetőségét, melyet a szakmai zsűri testesített meg.

A megfelelő megoldási javaslatok kidolgozásához a résztvevőknek nem csupán az adott ország belpolitikai viszonyait kellett nagyon nagy részletességgel ismernie, hanem az egész régiót és a kiválasztott ország régiójának geopolitikai és nagyhatalmi viszonyait. Az előadásokból egyértelművé vált, hogy a négy válságban lévő állam egyikének helyzete sem oldható meg egyszerű politikai vagy szimplán gazdasági intézkedésekkel. Ezen országok problémái ennél sokkal szerteágazóbbak és mélyebbre gyökereznek, így minden esetben komplex megoldási javaslattal álltak elő a tanácsadói szerepet betöltő döntős versenyzők.
A verseny első fordulójában a résztvevőknek egy 1 oldalas vezetői összefoglalót kellett készíteniük, melyben felvázolják a problémát és konkrét megoldási javaslatokat dolgoznak ki a választott bukott állam problémáinak megoldására és az ország helyzetének stabilizálására.
Az írásbeli forduló 8 legjobb munkáját leadó versenyző kvalifikálta magát a verseny szóbeli döntőjére. A május 7-én megrendezett szóbeli döntőn a versenyzők egy 20 perces prezentáció keretében fejtették ki megoldási javaslataikat a 3 tagú szakmai zsűri előtt.

A zsűri elnöke Balázs Péter egykori külügyminiszter, a Közép-európai Egyetem professzora volt. Az ő munkáját segítette Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője, valamint Szűcs Ádám Imre, az MCC Nemzetközi kapcsolatok szakirányának vezetője.
A verseny nyertese automatikus felvételt nyert az MCC Nemzetközi kapcsolatok szakirányának ősszel induló, kétéves szakirányos képzésére.
Az eredményhirdetésen a zsűri összefoglalta a verseny legfontosabb tanulságait és Balázs Péter miniszter úr néhány hasznos tanáccsal látta el a versenyzőket az esetek feldolgozását és hasonló jellegű problémák megközelítését illetően.
Az első MCC IR Case Study Competition nyertese Kiser Bernadett junior hallgatónk, a Budapesti Corvinus Egyetem elsőéves nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója lett. Második helyen szintén egy MCC-s diák, Pataki Nikoletta végzett, aki a Budapesti Corvinus egyetem nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatója. A harmadik helyen fej-fej mellett Molnár Gergő és Bejan Ervin végeztek.

A Mathias Corvinus Collegium részéről, a zsűrivel közösen, Lánczi Péter, a Collegium igazgatói megbízottja adta át a díjakat és gratulált a részvevőknek. A verseny döntőjének további résztvevői: Péterfi Csaba, Orbán Dániel, Aguera Zoltán Marcell és Lengyel Zoltán voltak.
Elmondhatjuk, hogy egy nagyon tartalmas, maga nemében egyedi és szakmai szempontból magas színvonalú versenyen mérettethették meg magukat a nemzetközi kapcsolatok iránt érdeklődő hallgatók.
Minden résztvevőnek gratulálunk!

Krümmer Bence
Nemzetközi kapcsolatok szakirány