Olvasási idő: 3 perc

20 év az Európai Unióban – Kihívások és perspektívák címmel szervezett közös rendezvényt a Magyar Páneurópa Unió Egyesület Pécs Baranyai Szervezete és az MCC pécsi képzési központja.

A tartalmas beszélgetésen részt vett Aba Béla, a MPUE elnöke, W.Nemessuri Zoltán alelnök, valamint Hajdú András, az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola, Politikatudományi Műhelyének kutatótanára. A beszélgetést Krausz Zétény, egyetemi programos diákunk moderálta.

Hajdú András a csatlakozás körülményeiről elmondta, miközben azt éreztük a rendszerváltást követően, hogy a világ szétesik körülöttünk, láttuk, hogy nyugaton zajlik az élet és magas az életszínvonal, többek közt ez terelt minket a csatlakozás irányába. A kutató emlékeztetett, a kezdeti eufória után idővel sok konfliktus került a felszínre. Szerinte meg volt a gazdasági ára a közös, egységes piachoz való csatlakozásnak. Hajdú András azonban rámutatott, a tagság jóval több előnnyel, mint hátránnyal járt, a többi között a külhoni magyar közösség intenzív támogatása is a tagság következtében vált lehetségessé.

Az előadók szerint a válságok következtében bevezetett szabályozásokat az egyes tagországok más-más módon élték meg. Ez számos problémát szült, és általa az európai integráció gépezete recsegni kezdett. A rendezvény során számos további aktuális kérdésről esett szó. A résztvevők elmondták, szerintük milyen fő tényezők vezettek Magyarország EU csatlakozásához és hogyan ítélik meg az EU jelenlegi állapotát. Beszéltek a régi tagállamok és a közép-európai országok érdekeiről, valamint arról is, hogyan befolyásolták ezek az észak-dél gazdasági törésvonalakat. 

Mindegyik előadó kiemelte a közelgő európai parlamenti választások jelentőségét. Hajdú András szerint ugyanis olyan döntések fognak születni az elkövetkezendő öt évben, ami alapjaiban fogja meghatározni a tagországok gazdaságát, a társadalom mindennapjait és akár összetételét. W.Nemessuri Zoltán emlékeztetett, az ukrajnai háború kérdése is kulcsfontosságú,  szerinte a békepárti erők támogatása elengedhetetlen.