Az utóbbi években mélyrehatóan megváltozott a globális politikai és gazdasági környezet, mindez pedig jelentős hatással van a nemzetközi kapcsolatokra és a hatalmi egyensúlyra. Az orosz-ukrán háború kitörése, a palesztin-izraeli konfliktus kiszélesedése mellett Kína gazdasági és katonai értelemben is a világ vezető szerepére törekszik, míg az Európai Unió versenyképessége és globális jelentősége visszaesett.

Ezek a folyamatok is a világrendszerváltást jelzik, amely új játékszabályokat és új elveket hoz magával.

Ezekről és még sok minden másról hallhatjuk Schmidt Máriát - végre Székesfehérváron is!  A Pázmány Péter Katolikus Egyetem korábbi egyetemi tanára, számos történeti mű szerzője posztgraduális ösztöndíjjal, illetve vendégtanárként megfordult a világ számos egyetemén. 1998 és 2002 között a miniszterelnök főtanácsadójaként is dolgozott. 2015–2017 között az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve, 2018–2020 között az Első világháborús megemlékezések, 2019–2022 között pedig a „30 éve szabadon” emlékév koordinálásáért felelős kormánybiztos volt. Munkájáért számos hazai és külföldi elismerést kapott: 2014-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, 2023-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozat kitüntetésben részesült.