A Problema Solvenda Romania a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a budapesti Case Solvers közös szervezésű, romániai középiskolás diákokat megszólító problémamegoldó versenye, melyet immár negyedik alkalommal szervezünk meg. 

A versenynek kettős célja van. Egyrészt a fiatalokkal már középiskolás korban megismertetni a problémamegoldás módszertani hátterét, másrészt bővíteni a diákok történelmi ismereteit. A verseny kívánt hozadéka ezen felül, hogy a későbbiekben jól használható elemzői és előadói kompetenciákat sajátítsanak el a résztvevők. 

 A verseny három részből áll: 

  • a Problema Solvenda Romania honlapján elérhető online tréning segítségével a diákok rövid videókból és prezentációs anyagokból sajátíthatják el a problémamegoldás alapjait.
  • Ezután következik a selejtező, amelyen a tréninganyagok alapján a résztvevő csapatok online tesztet töltenek ki. A 9 legjobb eredményt elérő csapat jut a következő fordulóba.
  • Az online fordulóból a elődöntőbe bejutott legjobb csapatok a módszertani alapokat felhasználva történelmi esettanulmányt oldanak meg. Az elődöntőt egy sorsolás előzi meg, ezt követően a kialakult sorrendben 3 helyszínen párhuzamosan kerül sor a csapatok által kidolgozott esettanulmány-megoldások prezentálására. Minden helyszínen 3-3 csapat ad elő. Az egyik helyszínen 3 román anyanyelvű csapat, a második és harmadik helyszínen pedig 3-3 magyar anyanyelvű csapat ad elő. Az elődöntő végén kiderül, hogy melyik az a három csapat, amelyik a döntőben is prezentálhatja megoldását. Az elődöntő során tolmács fordítja majd magyar nyelvről román nyelvre, illetve román nyelvről magyar nyelvre az elhangzottakat (a csapatok által prezentáltakat, illetve azt követően a zsűri által feltett kérdéseket és az azokra adott válaszokat, a zsűri hozzászólásait).
  • A döntő során szintén tolmács fordítja majd magyar nyelvről román nyelvre, illetve román nyelvről magyar nyelvre az elhangzottakat. Itt a legjobb 3 csapat mutatja be újra az adott esettanulmány megoldására kidolgozott terveit.

A verseny elődöntőjét, illetve ezt követően az országos döntőt 2019. április 6-án rendezzük meg Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.

A versenyről további részletek olvashatóak a Problema Solvenda Romania hivatalos honlapján, illetve a hivatalos Facebook oldalunkon.

 A jelentkezési űrlapot az alábbi linken lehet elérni.
Jelentkezési határidő 2019. február 24, 23:59.