Tökéletesebb darabot nem igazán találhattunk volna a Szegedi Szabadtéri Játékok legsikeresebb előadásánál, a Madách Színház Mamma Miájánál. Az örökzöld ABBA-slágerek mellett garantált volt a felhőtlen szórakozás, sőt, a leglelkesebbek még az est főszereplőivel is táncolhattak a Dóm tér közepén.
És ha már ezért a különleges előadásért elutaztunk Szegedre, a következő napon a város nevezetességeit is megnéztük. A Tisza mellett megcsodálhattuk a megyeszékhely szecessziós épületeit, a Széchenyi teret, a Szegedi Nemzeti Színházat, a Kárász utcát, a Hősök kapuját és végül visszatértünk a Dóm térre, ahol a székesegyház tornyából madártávlatból is láthattuk városnézésünk helyszíneit és azokat a helyeket is, amelyeket legközelebbi látogatásunk alkalmával mindenképpen meg kell majd néznünk.
Ezzel a fantasztikus kirándulással megadtuk a nyári kikapcsolódás alaphangját, amit az MCC Feszten tovább folytathatunk közösen július 28-30. között Esztergomban. És ismét bizonyságot nyert az is, hogy a lehető legjobb döntés volt jelentkezni az MCC-be.