őnként talán mindnyájan elmélázunk azon, hogy mit jelent számunkra az idő múlása, hogy mik az igazán fontos pillanatok a jelenben. Ilyen lelki útra hívtuk a juniorokat ebben a különleges időszakban, hogy vissza tudjanak nézni arra, hogy az elmúlt évben mit hagytak maguk mögött. A járvány időszakában indultak el a felnőtt életben, sokszor búcsú, vagy nagy találkozások nélkül történtek a jelentős fordulópontok. Ballagások, érettségik, pályaválasztás a megszokott ünnepélyes keretek nélkül, az elválást, elindulást segítő rítusok hiányában zajlottak le.  Az állomások segítségével ki-ki a saját érzékenysége szerint átgondolhatta: Mit hozott magával a gimnazista évekből, mit jelent a szülői ház neki? Milyen emlékek, érzések vannak jöttek elő az első egyetemista hónapok után? A cél nem egyszerűen emlékezés, hanem a megérkezés is: a hiteles jelenlét ebben az új, lehetőségekkel, tervekkel teli felnőtt életbe.

Az állomások a négy évszak szimbólumain keresztül vezették végig a diákokat az elmúlt év fontos állomásain. Az utolsó gimnáziumi év téli időszakából indultak, aztán az érettségi tavaszát élhették újra és a covid utáni nyitás felszabadító nyári hangulata után érkeztek meg a jelenbe: az MCC-s őszi kezdéshez. Egyénileg letehették, kis papírokon összeírva ott tudták hagyni az elmúlt időszak nehézségeit, bizonytalanságait. A különböző stációkon keresztül a jó dolgokat is összegezni tudták és erőforrásként szimbolikusan magukkal hozhatták az új, egyetemista időszakba.

- írta: Szántó Enikő, mentálhigiénés koordinátor, lelkigondozó, MCC