Ezek a kérdések azért is foglalkoztatják töretlenül a közgazdászokat, a döntéshozókat és a széles nagyközönséget egyaránt, mert az elmúlt kétszázötven év tapasztalata szerint azok az országok kerültek be a gazdagok klubjába, amelyek a technológiai innováció élvonalába tartoztak, míg a többiek rendre megrekedtek az alacsony vagy a közepes jövedelem csapdájában. A szerző a témát alaposan körbejárva, szemléletes példákon keresztül vizsgálja a szabad verseny, a digitális gazdaság, a technikai haladás és az innováció összefüggéseit, s hogy ezek bonyolult dinamikái miként vezetnek el a sikerhez a nemzetek közötti versenyben.
Előadó: Cséfalvay Zoltán (a könyv szerzője, MCC Technológiai Jövők Műhelyének vezetője)
Moderátor: Bíró Csaba (MCC Közgazdasági Iskola diákja)
Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán 2020 novemberétől az MCC Technológiai Jövők Műhelyének vezetője (Közgazdasági Iskola). Ezt megelőzően az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának vezető kutatója, Sevillában (1999-2020), nagykövet Magyarország OECD és UNESCO mellé rendelt állandó képviseletén, Párizsban (2014-2018), a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságstratégiáért felelős államtitkára (2010-2014), a Gazdasági Minisztérium regionális gazdaságfejlesztési helyettes államtitkára (2000-2002), és elnöki tanácsadó a Magyar Nemzeti Bankban (1991-1995).