A dán Bjorn Lomborg végzettsége szerint politológus, mégis a statisztika és a gazdasági modellezés területén vált híressé. Több mint 20 éve tanulmányozza a klímaváltozást. Szerinte az ember jelentősen hozzájárul az éghajlatváltozás következményeinek felerősödéséhez, de a probléma megoldására is egyedül az ember képes. Egyelőre azonban úgy tűnik, nem biztos, hogy jók az eszközei.

Lomborg álláspontja szerint a világszerte alkalmazott klímastratégiák nem hatékonyak, sőt egyenesen tévesek lehetnek. Adatelemzései és modellszámításai szerint az éghajlatváltozás nem hoz olyan apokaliptikus változásokat az életünkben, mint azt a média, a politikusok és a zöld mozgalmak sugallják. Ez utóbbi szereplőknek a helyzet dramatizálása az érdekük, az ökokatasztrófa hangsúlyozásával könnyebben meg tudják szólítani az embereket, mint a helyes ökológiai megoldások, jó gyakorlatok bemutatásával. Lomborg szerint a klímaváltozás káros hatásainak megelőzésére ezért sajnos ma sokkal nagyobb figyelmet szentelünk, és sokkal többet is költünk, mint a negatív hatásokhoz való alkalmazkodásra, pedig az éghajlatváltozás nem elkerülhető, már a mindennapokban is tetten érhető. A környezeti szakértő álláspontja szerint a klímaváltozásra fordítandó forrásokat rosszul osztjuk el. Irreálisan sok pénzt költünk például az időjárásfüggő megújulókra, miközben ezek nem szavatolják jelenleg az ellátásbiztonságot és a világ energiatermelésének is rendkívül kis hányadát adják. Lomborg szerint például az oktatásra, az innovációra és az életszínvonal növelésére kellene több pénzt adnunk. A szegénység egyértelműen növeli az éghajlatváltozásnak való kitettséget, a jólét és a technikai fejlettség viszont ellenállóbbá teszi a társadalmakat. Az évszázad első felében még két és félszer annyian haltak meg időjárási események és ökológiai katasztrófák következtében, mint ma. A változás oka az emberiség fejlődése, ezáltal ellenállóképességének növekedése.

Ilyen és ehhez hasonló témák is szóba kerülnek majd az MCC és a Klímapolitikai Intézet által szervezett, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött, exkluzív könyvbemutatón, amelynek résztvevői:

  • Bjorn Lomborg – A „Téves riasztás” című könyv szerzője, a Consensus Center elnöke
  • Calum T. Nicholson – Az MCC és a Danube Institute vendégoktatója
  • Huubertus Ruël – Az MCC vendégoktatója
  • Litkei Máté – A Klímapolitikai Intézet igazgatója, az esemény moderátora, házigazdája

A beszélgetés nyelve angol, tolmácskészüléket biztosítunk.

Regisztráció: https://feliratkozas.mcc.hu/regisztracio-teves-riasztas

Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban minden esetben regisztrációhoz kötött, melyet az aktuálisan érvényben lévő járványügyi szabályozásokhoz igazítunk.