Kedves Érdeklődő!

Sok szeretettel köszöntjük a szekszárdi Mathias Corvinus Collegium május 23-án 17:00 órakor megrendezésre kerülő szakmai programjának regisztrációs felületén.
Felhívjuk figyelmét, hogy az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban minden esetben regisztrációhoz kötött.
Programjaink létszámkorláttal valósulnak meg, túljelentkezés esetén a regisztrációs lapok beérkezési sorrendjét vesszük figyelembe!
A programváltozás jogát fenntartjuk.

További információ: szekszard@mcc.hu

A PROGRAMRÓL:

Dr. György László közgazdász, szakpolitikus, docens, címzetes egyetemi tanár. 2022 decemberétől a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos.

György László első könyve 2017-ben jelent meg, Egyensúlyteremtés – a gazdaságpolitika missziója címmel. A könyv a patrióta és pragmatikus közgazdasági iskola iskolateremtő műve Magyarországon.

Most megjelenő könyve, A középosztály forradalma – meritokratikus stratégia a 21. századra az egyik legégetőbb kihívásra kínál meritokratikus, vagyis érdemalapú megoldást.

Miről is van szó?                      

A globalizáció legnagyobb vesztese a nyugati középosztály. Ez pedig szoros összefüggésben van napjaink legjelentősebb kihívásaival: a demográfiai krízissel, az identitásválsággal, az egymás iránti bizalom eltűnésével. A fenti folyamatok megállításához először is a középosztályt szükséges megerősíteni. Magyarországon ez sikerült. 

Ezért e könyv Magyarország példáján keresztül mutatja be a középosztály megtámasztásának meritokratikus stratégiáját. Hazánkban a középosztály a 2011 és 2021 közötti tíz évben több mint másfélszeresére bővült. Vagyis érdemben sikerült megerősíteni a dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó középosztályt és ezen keresztül hozzájárulni a jóllét fenntartható növekedéséhez.

A könyv szeretne inspirációt nyújtani a megoldáskeresőknek. Hiszen amióta világ a világ, minden jóra hangolt ember keresi a jó élet titkát.

Előadók: Dr. György László, kormánybiztos, Nemzetgazdasági Minisztérium

A regisztráció határideje: 2024. 05. 22.

Időpont: 2024. május 23. 17.00
Helyszín: MCC szekszárdi képzési központ, 7100 Szekszárd, Hunyadi u. 5.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Regisztráció