A rendezvény időpontja: 2024. április 10. szerda, 17 óra
A rendezvény helyszíne: MCC szombathelyi képzési központ (9700 Szombathely, Petőfi Sándor u. 6. II. emelet.)

Előadó: Moldicz Csaba, az MCC Külgazdasági Műhelyének vezetője

Kína gazdasági felemelkedése és annak kimenete a gazdaságpolitikai viták egyik legfajsúlyosabb kérdése. Kínáról sokszor beszélünk úgy, hogy tudni véljük céljait, és hogy milyen törekvések mentén szervezi külpolitikáját és gazdaságpolitikáját. A feltételezések azonban nem minden esetben állják meg helyüket.  Az előadás alapvetően azokra a kínai gazdasági sajátosságokra akar reflektálni, amelyek mássá teszik a kínai gazdasági modellt. Ezek megismerése érthetőbbé tehetik számunkra Kína stratégiáit.

Moldicz Csaba az MCC Külgazdasági Műhelyének vezetője 2022 októberétől. Fő kutatási területe az Európai Unió és Kína gazdasági kapcsolatainak vizsgálata, ezen belül külön hangsúlyt kap a közép-kelet-európai térség. Számos könyv szerkesztője, két monográfiát is publikált. Az első, magyar nyelven megjelentetett könyve a 2008-2009-es válságra reflektálva született, míg a 2020-ben a Routledge-nél kiadott könyve az Egyesült Államok és Kína technológiai vetélkedésnek európai vetületére koncentrált.

Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban minden esetben regisztrációhoz kötött.
Programunk létszámkorláttal valósul meg, túljelentkezés esetén a regisztrációs lapok beérkezési sorrendjét vesszük figyelembe.

Felhívjuk figyelmét, hogy rendezvényeinken kép-, hang-, és videofelvételek készülhetnek, melyek közzétételre kerülhetnek online felületeinken. Az eseményen való részvétellel Ön egyben nyilatkozik a beleegyezéséről.

Regisztráció!