Nagypál Szabolcs és Szőnyi László Gyula, az MCC oktatói és rádiós műsorvezetői „világvallások oszlopainak támaszkodva”, játékok bevonásával, filmek és különféle művészeti alkotások segítségével járják körül a témát a sérelemtől a neheztelésen és a felejtésen át, megfejtve a bosszú okait és a megbocsátás lehetőségeit.

Előadók:

  • Nagypál Szabolcs jogász, teológus, bölcsész, az MCC Jogi Iskola vezetője
  • Szőnyi László Gyula történelem, magyar és média szakos tanár, újságíró, az MCC Jogi Iskola oktatója

Nagypál Szabolcs és Szőnyi László Gyula 2019 nyarán kezdtek rádióműsort „Tekercs és Tekintet” címmel, melyben a filmművészet legelismertebb alkotásairól beszélgetnek; a műsor időközben több tízezres youtube-csatornává nőtt.

Nagypál Szabolcsnak az MCC Jogi Iskoláján belül a Jog és Társadalom Műhely vezetőjeként a három fő projektje: a Kereszténység és Emberi jogok, a Vallás és Társadalom, valamint a Film és Társadalom.

Szőnyi László Gyula az MCC Egyetemi Programjában „Film és Társadalom” című tárgyon keresztül igyekszik a hallgatókat gondolkodtatni, párbeszédre hívni. Az MCC különböző korosztályai számára számos filmes foglalkozást dolgozott ki, melyek megvalósításában személyesen vesz részt a Fiatal Tehetség Program és a Középiskolás Program keretein belül.


Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban minden esetben regisztrációhoz kötött, melyet az aktuálisan érvényben lévő járványügyi szabályozásokhoz igazítunk.

Regisztráció: https://feliratkozas.mcc.hu/hu/mcc-miskolc-podiumbeszelgetes-2022-04-11

A regisztráció határideje: 2022.04.11. 12 óra

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!