A 2011-es Arab Tavasz idején a szíriai keresztények az ország szinte minden szegletében képviselve voltak. Ugyan közülük is részt vettek a kormányellenes demonstrációkban több szabadságot és kevesebb korrupciót követelve, azonban jó részük konzervatív meggyőződése és a stabilitás fenntartása miatt kitartott a kormány mellett.

A környező országokhoz hasonlóan az Arab Tavasz utáni szélsőséges iszlamista csoportok felemelkedése még inkább megerősítette a keresztény lakosság kiállását a szír kormány és Bassár el-Aszad elnök mellett, aki garantálta alapvető jogaikat, így a térség legjobb helyzetben lévő keresztény közösségévé avanzsáltak, a polgárháború óta sokuk próbálta elhagyni az országot, a mai népesség nagyjából 10%-át képviselik. Az Iszlám Állam legyőzése után a keresztények fő célkitűzése a visszatérés szülőföldjükre - különösen vidékre -, országuk újjáépítése, valamint azon tény megerősítése, hogy elidegeníthetetlen részei magának szír nemzetnek.

Ehhez a témához kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen vesz részt:

  • Benjamin Blanchard, az SOS Chrétien d'Orient humanitárius egyesület igazgatója
  • Wael Kassouha, az SOS Chrétien d'Orient szíriai misszióvezetője
  • Kovács-Pifka Péter, a Hungary Helps Agency vezérigazgatója
  • David R. Hodge, az MCC vendégoktatója

Az esemény moderátora Thibaud Gibelin, az MCC vendégoktatója.


Regisztráció: https://feliratkozas.mcc.hu/hu/regisztracio-haborubol-a-bekebe

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!