A jelenlegi járványügyi kockázatokat mérlegelve úgy döntöttünk, hogy a június 12-i budapesti évzáró KP szombatunkat megtartjuk az MCC épületében. Az eseményt 50 fős rendezvénykorláttal tudjuk meghirdetni (ezt engedik a jogszabályok), így az élő programba való becsatlakozást a végzős, érettségiző diákok számára biztosítjuk, akiknek nem lesz több lehetőségük, hogy a KáPé keretében jöjjenek az MCC-be (annál több viszont az Egyetemi Program kapcsán).
A délelőtti előadást élőben fogjuk streamelni, így azok sem maradnak le, akik nem tudnak eljönni szakmai napunkra. Az élőben streamelt előadáshoz kapcsolódó linket a rendezvényt megelőző pénteki napon, június 11-én fogjuk elküldeni egy külön e-mailben minden KáPés diákunknak.
Az évzáró eseményünk díszvendége Ferencz Marcel, Ybl-díjas építész, a Napur Architect Kft. ügyvezetője, vezető tervezője. 2015-től a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán egyetemi tanár, a MOME és a PTE Breuer Marcell Doktori Iskola tagja.
Épületeivel számtalan hazai és nemzetközi kiállításon és konferencián szerepelt. Az általa tervezett „Hun fürdő” épületéért 2009-ben Pro Architectura díjjal jutalmazták. Többek között a Duna Aréna szerző építésze, amelyért 2017-ben megkapta a FINA ezüst fokozatú emlékérmét és a Tierney Clark díjat. 2016-ban nemzetközi tervpályázaton irodájával I. díjat nyert új Magyar Néprajzi Múzeum, valamint a 2017-ben I. díjat nyert Nemzeti Atlétikai Központ vezető tervezője. 2018-ban az általa tervezett új Magyar Néprajzi Múzeum elnyerte az International Property Awards „Europian Best Public Building” és a „World’s Best Architecture” díjait.
Előadásában az elmúlt 30 évben megélt szakmai alkotói meglátásairól mesél. Rajzos vázlatokban, mint elveszett lapokból álló képregényt mutatja be vélt és valós gondolati kísérleteit, mestereinek tanításait, meglepetésekkel teli belső utazásra kérve fel a hallgatóságot.
PROGRAM
10:00 - 10:05 Köszöntőt mond Wittmann Zsolt, az MCC megbízott programjának programigazgatója
10:05 - 11:30 Ferencz Marcel, (Ybl-díjas építész, a Napur Architect Kft. ügyvezetője, vezető tervezője) "Gondolatok az építészet rejtelmeiről" című előadása
11:30-11:45 Záróbeszédet mond Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója
11:45-12:30 Ebédszünet, programbizonyítványok átvétele
Délutáni választható, párhuzamosan futó workshopjaink 12.30-tól 15.45-ig:
1) Győri Zoltán "Hogyan játssz jól?” című foglalkozása (10-12 fő)
2) InnoGEN Ifjúsági Program "Próbáld ki magad a startup világban" című interaktív workshopja (10-15 fő)
3) Nemzeti Ifjúsági Tanács "Érdekképviselet- nem (csak) középiskolás fokon” című érdekképviseleti workshopja (10-15 fő)
4) MCC -Mindset Pszichológia Iskola „Egy döntés vagy fontos vagy könnyű- a személyes választott értékek szerepe a jóllétben” című foglalkozása (10-15 fő)
Ezek közül kettő választható, minden program két idősávban megy le. (12.30 - 14.00, illetve 14.15 - 15.45 között)
A programon kényelmes, de elegáns ruhában javasolt a megjelenés.
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Regisztráció határideje: 2021. június 10. (csütörtök) 16:00
Az esemény időpontja: 2021. június 12. (szombat) 10:00-15:45
Regisztráció: https://tinyurl.hu/ZoIP/
A részletekről és a foglalkozások bővebb leírásáról tájékozódhatsz a reglapból.
Kérünk, hogy a Facebook-eseménynél is jelöld vissza részvételi szándékod, hogy ne maradj le a fejleményekről!
Várunk szeretettel minden érdeklődőt!