Az előadás egész tanévre kiterjedő, az interneten megnézhető sorozat állomása. Szókratész, Platón és Arisztotelész a nyugati gondolkodás óriásai, akik nélkül egészen biztos más lett volna Európa és nem lenne modern tudomány sem. Ők dolgozták ki azokat a fogalmakat és fogalmi struktúrákat, amelyek segítségével és amelyek hatására kétezer éves hosszú gondolkodásbeli fejlődés után kialakultak a modern tudományok. Önmagunk, világunk megértéséhez alapvető az eredet megismerése.  Az óra anyagának teljes megértéséhez javasolt akár utólag is a korábbi előadások megtekintése az interneten. A győri előadáson Platón három művét, Az állam, Parmenidész, Theaitétosz olvassuk és elemezzük.  A közös szövegolvasást az indokolja, hogy a zseniális gondolkodókat "eredeti hangjukon" (igaz, fordításban) kell hallani. Másrészt minden filozófiai megértés és tanulás feltétele, hogy az eredeti filozófiai szövegeket elemezzük és elemezni tudjuk. Az óra műfaja előadás-szeminárium. Közösen olvasunk, értelmezünk és lehetőség lesz kérdezésre, saját értelmezés megfogalmazására is.

Az előadást Boros János egyetemi tanár tartja.