Az 1956-os forradalom néhány nap alatt – a legtöbb településen erőszakmentesen – elsöpörte a pártállami rendszert, ami csak a második szovjet támadást követően, november közepétől kezdett újjáéledni, de voltak helyek, ahol a forradalmi szervek (munkástanácsok) az év végéig, sőt, akár 1957 februárjáig is aktívak maradtak. A kommunista-szocialista rendszer brutálisan megtorolta a forradalmat; 1956 december közepétől 1961-ig 231 embert végeztek ki, nem egyszer koncepciós elemeket tartalmazó perek után, vagy megalapozatlan, torzított ítéletek alapján. Emellett több mint 21 000 főt börtönöztek be, és mintegy 16 000–18 000 főt internáltak. Rajtuk kívül többen estek áldozatul a karhatalom kegyetlenkedéseinek (még 1958-ban is), vagy a szovjet csapatok bosszúakciói következtében. György Sándor előadásában néhány olyan megtorló pert mutat be, amelyekből kirajzolódik a hatalom megtorló és megfélemlítő szándéka, amely rendre felülírta a bizonyítékokat és a hatályos jogszabályokat is.
Előadó: György Sándor tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága
Társszervező: Tolna Megyei Kormányhivatal
Az eseményen történő részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: szekszard@mcc.hu
A regisztráció határideje: 2022. október 19. (szerda)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!