Egy évvel ezelőtt Németország polgárai új szövetségi parlamentet választottak. Ezzel egyúttal véget ért egy korszak is, amelyet az Angela Merkel vezette 16 évig tartó kereszténydemokrata kormányzás jellemzett. Az SPD, a Zöldek és az FDP új kormánykoalíciója tavaly decemberben kezdte meg munkáját, és ambiciózus célokat tűzött ki maga elé. Az orosz-ukrán háború kitörése azonban olyan válsághelyzetet eredményezett, amely feje tetejére állította a német politikát is. Azóta a jelzőlámpa-koalíció kezdeti lendülete alábbhagyott, a kormánytagok több ponton is ellentmondásba kerültek egymással és saját programjukkal, miközben a legnagyobb ellenzéki párt, a CDU kemény kritikával igyekszik erősíteni pozícióját a parlamentben.

Ennek fényében, egy évvel a Bundestag-választás után több kérdés is felmerül: Hol tart ma az Európai Unió számára kiemelten fontos német politika? Mennyire stabil a jelenlegi kormánykoalíció? Hogy szerepel a CDU ellenzékben, és hogyan változott a politikai helyzet az elmúlt egy évben Németországban?

Ezen kérdések a német pártalapítványok képviselőivel történő megvitatására a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért meghívja Önt az alábbi panelbeszélgetésre:

Egy évvel a Bundestag-választás után – Hol áll most a német politika?

Résztvevők:

Dr. Ernst HILLEBRAND, A Friedrich-Ebert-Stiftung European Economies of the East projekt vezetője

Michael WINZER, A Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletvezetője

Dr. BAUER Bence, Az MCC Magyar-Német Intézetének az Európai Együttműködésért igazgatója

2022. szeptember 26., hétfő, 18.00 óra

Scruton Kávézó (1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7.)

Regisztráció 2022. szeptember 21-ig ezen a linken.


A rendezvény nyelve német. Szinkrontolmácsolást magyar nyelvre korlátozott számban biztosítunk.

Az eseményen való részvétel személyes meghívóhoz, valamint regisztrációhoz kötött, amelyet 2022. szeptember 21-ig itt tehet meg.

Felhívjuk figyelmét, hogy rendezvényeinken kép-, hang-, és videofelvételek készülhetnek, melyek online felületeinken közzétételre kerülhetnek. Az eseményen történő részvételével Ön egyúttal nyilatkozik beleegyezéséről.