Exkluzív Szülők Akadémiája során bepillantást nyerhetnek a szülők a kulisszák mögé Dr. Bartusz-Dobosi László vezető oktató segítségével, aki bevezet minket az élménypedagógia világába és a mai fiatalok gondolkodásába. Meglátása szerint a digitális bennszülöttek világába való „térítő munka” újfajta kihívásokat tartogat, hiszen egy új nyelvezet van kialakulóban, amelyhez alkalmazkodni és kapcsolódni folyamatos tanulást igényel.
A hangulatot és az egymással történő kapcsolódást Zámbori Soma színművész csapatépítő programja garantálja, ahol színészi játékokon keresztül tanulhatunk meg együtt dolgozni és nevetni. A diákok interaktivitására is építve a „Karrierkalandok” során Dávid Gábor László cégvezető színes karrierútjáról kapunk képet, a diákok szemüvegén keresztül összevetve a valósággal. Mindezen programok alatt pedig folyamatos sárkányhajózás és kézműveskedés színesíti a napot.
Szeretettel várunk minden MCC-s diákot, testvéreiket és a szülőket egy vidám, tartalmas délutánra, ahol a kikapcsolódás és a tanulás kéz a kézben jár!
6000 Kecskemét, Csabay Géza krt. 7.
Előző esemény
2025. szeptember 19.
Békéscsabai képzési központ, Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért
Mítosz és valóság – Magyar-Német kölcsönhatások
Következő esemény
2025. szeptember 22.
Európai Tanulmányok Műhely