A könyv teljesen új megközelítéssel vezeti végig az olvasót az első világháború évein és színhelyein. A könyv a centenárium alkalmából 2014 és 2021 között fényképezett színes felvételeken keresztül mutatja be a háború eseményeit, valamint a száz évvel későbbi világot. Az album fotográfusa és szerzője, Szalay-Berzeviczy Attila szakít a szokásos hadtörténeti és tudományos megközelítéssel, helyette a fotókat kiegészítve, közérthetően és tárgyilagosan meséli el a nagy háború mozzanatait.
A szerző saját maga finanszírozta tíz éven át tartó projektjét, hogy 57 országot végig járva, az első világháború nyomait keresve, az olvasók elé tárhassa az események 110. évfordulójára az elmúlt kétszáz évünk történelmének legfontosabb fejezetét úgy, ahogy azt még soha, senki a világon előtte nem tette. „Fantasztikus küldetés és utazás eredménye ez a könyv, ami az első világháború mindenhol megtalálható örökségét tárja elénk egyedi és újszerű vizuális élményként.”
A könyv szerzőjével, Szalay-Berzeviczy Attila, közgazdász, fotográfus, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnökével beszélget Dr. Bertalan Péter, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa.
A rendezvény időpontja: 2024. december 18. szerda, 17:00 - 18:30 óra
A rendezvény helyszíne: MCC Kaposvári Képzési Központ (7400 Kaposvár, Nagy Imre tér 2., 4. emelet)