Túl hosszú ideje – különösen igaz ez az Egyesült Államokra – úgy teszünk, mintha a droghasználat erkölcsileg semleges tevékenység lenne, nem pedig komoly veszély az egészségre és a társadalmi jólétre – vallja Alex Berenson. A The New York Times korábbi újságírója előadásában arról beszél, hogyan vezetett a kábítószerek „ártalomcsökkentés” címszó alatt történő medikalizálása, normalizálása, legalizálása és népszerűsítése évtizedek alatt súlyos közegészségügyi és társadalmi katasztrófához, és miért elengedhetetlen e folyamat megállítása.
Berenson elismeri, hogy mindig lesznek, akik drogokat használnak, és fontos, hogy segítséget kapjanak a leszokáshoz, de legalább ennyire kötelességünk elrettenteni azokat, akik még nem kerültek kapcsolatba a szerekkel.
Az előadás arra ösztönzi a hallgatóságot, hogy elgondolkodjon, mit tehetünk mi, mint a társadalom tagjai, a droghasználat terjedésének megelőzéséért, illetve azok támogatásáért, akik már a függőség csapdájába estek.
Alex Berenson a 2025. november 18-20. között megrendezendő MCC Budapest Summit vendégelőadójaként érkezik a miskolci MCC-be.