A CORVUS kiállítás betekintést nyújt az űrkutatás és a csillagászat izgalmas világába. A látogatók megismerhetik az első űrállomások történetét, a Nemzetközi Űrállomás működését, valamint a magyar űrkutatás legfontosabb mérföldköveit – Farkas Bertalan űrutazásától egészen a HUNOR-programig. A kiállítás külön figyelmet fordít az MCC CORVUS projektjének bemutatására is, amely a diákok számára érthető és élményszerű módon hozza közelebb az űrkutatás világát.

Az eseményen Farkas Bertalan Zoom-on keresztül köszönteni fogja a résztvevőket, ami különleges élményt jelent majd a diákok számára. Birtók Ferenc, a Csillagászat és űrkutatás kurzus oktatója egy érdekes és elgondolkodtató előadással fogja folytatni. Előadása nemcsak izgalmas információkat nyújt majd az űrkutatás világáról, hanem segít abban is, hogy a fiatalok közelebb érezzék magukhoz ezt a különleges és inspiráló tudományterületet.

A programhoz kapcsolódóan sor kerül az „Én és a világűr” című alkotói pályázat eredményhirdetésére is. A beérkezett pályamunkák elbírálása már lezajlott, és a kiállítás megnyitóján hirdetik ki a verseny nyerteseit. Ezen az alkalmon kerül sor a díjak ünnepélyes átadására is, ahol a legkreatívabb és legkiemelkedőbb pályamunkák készítői vehetik át jutalmukat.

A délután folyamán a diákok különböző, a CORVUS kiállításhoz kapcsolódó feladatokat is megoldanak majd.