Habsburg Ottót gyermekként és fiatalként egyaránt uralkodónak nevelték, de az I. világháború után széthullott Duna-medencei birodalom utódállamainak politikai viszonyai és a nemzetközi helyzet alakulása megakadályozták, hogy trónra lépjen. A koronaherceget mindez nem kedvetlenítette el. Habsburg Ottó nagysága éppen abban állt, hogy képes volt elfogadni, hogy nem lehet uralkodó, miközben azokat az adottságokat, amelyeket a 800 éves dinasztia sarjaként örökölt – hozzátéve saját személyes karizmáit – a közjó szolgálatára, fontos politikai nézetek és értékek továbbadására tudta felhasználni. Elsősorban az egységes, de szuverén Európa megteremtésének előmozdítását tartotta legfontosabb feladatának.

1961. május 31-én lemondott minden, a monarchia helyreállítására vonatkozó jogáról, és az Osztrák Köztársaság hű állampolgárának vallotta magát. A lemondó nyilatkozattal az 1960-as években újra beutazhatott Ausztriába, és 1979-től az Európai Parlamentben az európai egységért dolgozott. A nagyrészben általa kezdeményezett „Páneurópai Piknik” a magyar-osztrák határon fontos lépcsőnek számított a Kelet és Nyugat közötti vasfüggöny felbomlásában.

Az „évszázad európaijának” is nevezett Habsburg Ottó megértéséhez különösen fontos személyének ideológiai átalakulását megismerni, azt, hogyan lett monarchista nyugati emberből keresztény-konzervatív európai politikus. Erről is beszél majd előadásában vendégünk, Lasse Lassen, a Würzburgi Julius Maximilian Egyetem oktatója.

Előadó: Lasse Lassen

Titulus: a Würzburgi Julius Maximilian Egyetem oktatója

Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

A regisztráció határideje: 2026. február 16. 12 óra

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!