A beszélgetés célja, hogy a helyi érdeklődőkkel közösen gondolkodjunk városunk múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Szó lesz a település történelmi emlékezetéről, hagyományairól, azokról a hányattatásokról, amelyek formálták a közösséget, valamint a fejlődés útjairól, amelyek új lehetőségeket nyitottak meg.
Az esemény során párbeszédet kezdeményezünk arról, miként látják Szombathely lakói saját városukat, milyen értékeket tartanak fontosnak, és hogyan jelenik mindez meg a kívülről érkezők szemében. A hagyományok megőrzése mellett arra is keressük a választ, milyen irányban érdemes továbbhaladni ahhoz, hogy a város élhető, szerethető és fejlődő közösség maradjon a következő generációk számára is.
Előadó: Vámos Zoltán főispán, Vas Vármegyei Kormányhivatal
Moderátor: Petri-Lukács Ádám közíró, tanácsadó, szerkesztő
Programunk létszámkorláttal valósul meg, túljelentkezés esetén a regisztrációs lapok beérkezési sorrendjét vesszük figyelembe.
Felhívjuk figyelmét, hogy rendezvényeinken kép-, hang-, és videofelvételek készülhetnek, melyek közzétételre kerülhetnek online felületeinken. Az eseményen való részvétellel Ön egyben nyilatkozik a beleegyezéséről.