Bemutatkozás

A Pécsi Nemzeti Kaszinó a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozásának és oktatásának pécsi központja.

A Király utcát megszakító tér és a Mária utca közötti ingatlanegyüttes azzal, hogy az MCC tulajdonába került, ismét visszakaphatja régi fényét. A Mathias Corvinus Collegium tervei alapján az épület nemcsak megújulhat, de élettel is megtelik – a nemzeti kaszinóhoz méltó módon a tehetséggondozás pécsi bázisa lesz.

Történet

A központi, Pécsi Nemzeti Színházzal szemben álló, megújításra váró épület varázslatos múlttal bír. A telken 1695-ben már egyemeletes házak álltak, 1737-től egy ideig fogadó üzemelt a területen. Az épület azonban leginkább azért híres, mert 1806-ban itt látta meg a napvilágot Ranolder Ferenc kesztyűsmester fia, Ranolder János (1806. május 16.–1875. szeptember 12.) egyetemi tanár, későbbi veszprémi püspök, akinek a hazai szőlőtermesztés és borkultúra fejlesztésében is elidegeníthetetlen érdemei voltak. 1839-től kezdődően az ingatlant fokozatosan megvásárolta a Pécsi Nemzeti Kaszinó és klasszicizáló homlokzatú épületté alakíttatta át.

A kaszinó tagjai nem csak rendszeresen jótékonykodtak, de a fiatalok oktatására és a történelmi tudásuk ápolására is törekedtek. Ennek jegyében 1859-ben Széchenyi István emlékét megörökítendő írói pályázatot hirdettek a pécsi iskolások számára. 1860-ban a pécsi nemzeti kaszinó tagjává fogadta Széchenyi Bélát, Széchenyi István fiát, a híres földrajztudóst és utazót. 1895-ben az új kaszinóépület alapozásakor törökkori történeti emlékek is a felszínre kerültek. Az új épület végül Schlauch Imre tervei alapján eklektikus stílusban épült fel. 1914-ben a kaszinó nem csak pénzzel támogatta a helyi vöröskeresztes kórházat, de fel is ajánlotta, hogy helyet biztosít a sebesültek ápolására.

1921-ben a kommunisták beverték a kaszinó ablakait, a II. világháború után pedig ideológiai okokból megszüntették azt. Az épületben a világháború után volt művelődési ház, egy ideig a Kommunista Ifjúsági Szövetség tulajdonát képezte, aztán helyőrségi klubként is működött (Fegyveres Erők Klubja). Most az épület hosszú évek óta üresen áll, többször próbálták meg értékesíteni, sikertelenül. Közben az idő kikezdte a történelmileg is jelentős épületet.

Képzési központ

A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány célja, hogy ingyenes tehetséggondozási programjait minél több fiatal számára elérhetővé tegye, ezért fokozatosan bővíti tevékenységét a legfontosabb egyetemi városokban, így Pécsett is. A felújítást követően az ingatlant oktatási-tehetséggondozási központként és mintegy 150 fiatalnak helyet adó, bentlakásos diákszállásként működik majd. Az említett funkciók mellett a helyi kulturális életet még pezsgőbbé varázsoló, a pécsiek számára is nyitott eseményeket, például könyvbemutatókat, kerekasztal-beszélgetéseket, konferenciákat tervez az MCC rendezni majd az épületben, tovább erősítve ezzel Pécs regionális szerepét.

Az általános iskolások felső tagozatosainak meghirdetett Fiatal Tehetség Program már 2015 óta működik a városban, 2021-ben pedig Középiskolás Programmal és Egyetemi Programmal is bővült a képzési kínálat a baranyai megyeszékhelyen.

Az állapotfelmérés eredményei

2021 szeptemberére befejeződött a pécsi Nemzeti Kaszinó műszaki és állapotfelmérése, 2022 őszén pedig a fejlesztés új szakaszba lépett: sikeresen lezárult a közbeszerzés, amely során kiválasztásra került az épület felújításának generáltervezője – az épület tervezése így megkezdődött.

A korábbi, egybehangzó szakértői vélemények szerint az épületrész életveszélyes, tulajdonképpen menthetetlen. Az 1973-as hozzáépített épületrész állaga – az évtizedek óta elmaradó karbantartás miatt – erősen megromlott, veszélyes állapotú: sok helyen találkozhatunk beázásokkal, felázásokkal nedves, penészes, korhadt vagy beszakadt szerkezetekkel. Túl azon, hogy a történelmi épületrésszel nehézkesen csatlakozik, a lapostető sérült vízszigetelése miatt a csapadékvíz 10-15 éve folyamatosan áztatja a teljes épületrészt felülről, a csapadékvíz bejut a szerkezet belsejébe és az így kialakuló torlóvíz minden használati szinten belülről amortizálja a szerkezetet, lentről a talajnedvesség áztatja az épületet.

A generáltervezési feladatot egy pécsi társaság, a Masszi Építész Iroda Kft. nyerte el, akik teljes szakértő/szaktervező csapattal és ígéretes referenciákkal rendelkeznek. A cég ügyvezetője, egyben műteremvezetője egy olyan kiválószakember, aki okleveles építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, a szabadművészetek doktora, Pécsett él és alkot.

Az MCC érintett kollégái a tervezői csapattal közösen helyszíni bejárást tartottak, a következő időszakban pedig elkészülnek majd el a terület felmérési tervei, a szocialista épületrész bontási-engedélyezési tervei és szükség szerint további épületdiagnosztikai értékelések, szerkezeti feltárások. A tervezés alapjául szolgálófelmérési tervek és a tervezett oktatási központ koncepció terveinek véleményezése csak ez után kezdődhet meg. Reméljük, néhány év múlva a régi fényében ragyogó Nemzeti Kaszinó újra a közösséget fogja szolgálni.

Tervek

A régóta kihasználatlan és történelmi múltjához, kulturális értékéhez képest elhanyagolt állapotban lévő Pécsi Nemzeti Kaszinót az MCC teljeskörűen felújítja, megőrizve ezzel Pécs számára egy fontos építészeti örökséget.

Elsődleges cél a műemléki homlokzat visszaállítása, a belső történeti értékkel bíró terek felújítása, és az így kívül-belül megújult épületet újra elérhetővé tesszük a pécsiek számára. Az MCC az új épületekkel bekapcsolódik a város kulturális életének körforgásába: közösségi teret rendez majd be a tehetséges fiataloknak az ott élők számára pedig nyitott programokat szervez. Az ingatlanfejlesztés elsődleges célja, hogy az MCC magas színvonalú képzései otthonra leljenek a megújuló épületben.

Cél, hogy néhány év múlva a legendás Nemzeti Kaszinó újra régi fényében ragyogjon, és a tehetséges magyar fiatalok ingyenes tehetséggondozását és a helyi közösségépítést szolgálja.