2025 szeptemberében csatlakoztam az MCC győri Középiskolás Programjához. Korábban is szervezéssel és gyermekekkel foglalkoztam, ezért a munkám során két fontos érdeklődési területem találkozik.  A tehetséges, nyitott és érdeklődő diákok inspirálnak engem is, így még nagyobb elhivatottsággal és motiváltsággal tudom végezni azt a munkát, ami hozzájárul szellemi és érzelmi gyarapodásukhoz, biztosítva egy megértő és támogató közeget.  

 Minden eseményünk a közösségépítés biztonságos és minőségi színhelyei, ahol a diákok egy befogadó kortárs közegben lehetnek otthon, ahol bátran kérdezhetnek, megvalósíthatják ötleteiket, önmagukat. Úgy gondolom manapság ez ritka kincs. Feladatunk, hogy ezt folyamatosan, magas minőségben és elkötelezetten tudjuk biztosítani.  

Drámás és színjátszós múltam meghatározza a szabadidőmet, de szeretek koncertre járni és túrázni is.