Egyetemi diplomámat az ELTE BTK olasz bölcsész és tanári szakán szereztem. Ezt követően sokféle munkakörben kipróbálhattam magam, de mindnek alapja az értékteremtés, közösségszervezés, kultúraközvetítés volt. Mindig is fontos volt számomra a tanulás, fejlődés, az alapvető emberi és kulturális értékek megőrzése, ápolása, továbbadása, mind saját, mind mások életét gyarapítva ezáltal. Ezért is nagy öröm számomra, hogy eddigi tapasztalataimat kamatoztatva segíthetem az MCC Egyetemi Programjában legfőképpen a fővárosban tanuló juniorokat – talán nem nagy szó azt mondani – a „nagybetűs életük” kapujában, mely egy nagyon érzékeny és különleges élethelyzet. 2024. szeptembere óta vagyok az EP képzési koordinátora, igyekszem munkámmal stabil hátteret biztosítani a hallgatók számára egyetemi éveik kezdetén. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy tehetem mindezt egy közös értékrendet képviselő, nagyszerű csapat tagjaként, kivételes, széleskörű tudással rendelkező oktatókkal együttműködve.