Pöltl Ákos a Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértője, valamint a Kapcsolj ki! mozgalom alapítója. Fő szakmai érdeklődési területe a gyerekek, kamaszok mentális egészségének védelme. Ennek érdekében tudományos alapú, ismeretszélesítő előadásokat tart, szakmai anyagokat fejleszt a megfelelő képernyőhasználati szokások, okostelefonok és digitális eszközök életkori késleltetésének előmozdítására, szülők, pedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek, gyermekek és serdülők körében.
Közgazdász háttérrel, hivatásos katonai közelharcban alkalmazott mentális kondicionálásban szerzett speciális képzettséggel rendelkezik. Agyi függőségek témakörben képzi magát, jelenleg is pszichológia MSC tanulmányokat folytat az angliai Wolverhampton Egyetemen, kiberpszichológia érdeklődéssel.
A családok érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként 2024-ben elnyerte a Kulturális és Innovációs Minisztérium Családokért Díját.
Aktívan részt vesz a képernyőfüggőséggel kapcsolatos tudományos ismeretterjesztésben, kutatási és szakmai fókusza az attention economy (figyelemgazdaság), a persuasive design (manipulatív tervezés), valamint a képernyők serdülőkori agyfejlődésre és dopamin-szabályozásra gyakorolt hatásai.