A kecskeméti MCC képviselet-vezetőjeként legfőbb törekvésem, hogy programjainkkal elérjük az érdeklődő fiatalokat és számukra minőségi, tartalmas programokat és meghatározó közösségi élményt nyújtsunk.

Projektmenedzserként számos területen szereztem tapasztalatot valamennyi korosztályt érintve és sokféle társadalmi problémára megoldást keresve. Szociálpolitikusként és humánerőforrás-szakértőként Európai Uniós támogatással megvalósuló pályázatok tervezésével, írásával, menedzselésével foglalkoztam csaknem két évtizedig, valamint szakmai vezetőként koordináltam számos társadalmi felzárkózást segítő projekt megvalósítását. A tehetséggondozás jelentősége és a közösség erejében rejlő lehetőségek és értékek munkatapasztalataim során valamennyi területen megmutatkoztak.

Elkötelezett vagyok a jövő generációjának tehetséggondozásában, amely sokszínű lehetőségekkel tarkított világunkban elfogadással, szeretettel és élményekkel inspirálva valósítható meg. Bízom benne, hogy hagyományainkra, értékeinkre építve az ismeretek élményszerű átadásával magabiztos, nyitott és széles látókörű fiatalok generációja alkot majd összetartó közösséget.

Célunk kollégáimmal, hogy az általános iskolás és a középiskolás diákok számára olyan egyedülálló programot kínáljunk, amely harmonikus és szeretetteljes légkört biztosítva hozzájárul közösségi élményeik gazdagításához és a bennük rejlő tehetség kibontakoztatásához.

Igyekszem a Központ tevékenységét úgy koordinálni, hogy aktívan bekapcsolódjon a hírös város vérkeringésébe, színes és tartalmas élményt nyújtva a fiataloknak és a lakosságnak.