Az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskola vezetője. Közgazdász tanulmányait a Külkereskedelmi Főiskolán és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán folytatta, míg az ELTE Bölcsészettudományi Karán német nyelv és irodalom szakos bölcsészként és tanárként végzett. Doktori (PhD) fokozatot 2006-ban szerzett közgazdaságtudományból. 2000-ben kezdte felsőoktatási pályáját egykori Alma materében, a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán. 2006-tól tanszékvezető, 2008 és 2016 között a Budapesti Gazdasági Főiskola (később Budapesti Gazdasági Egyetem) rektorhelyettese. 2015 és 2018 között a Magyar Nemzeti Bank Oktatási igazgatóságának főosztályvezetőjeként, a németországi iroda vezetőjeként, majd oktatási igazgatójaként is szerzett szakmai tapasztalatot. Jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense és a Mathias Corvinus Collegium Nemzetközi Kapcsolatok Iskolájának és Külgazdasági Műhelyének a vezetője. Elsősorban külgazdasági és az Európai Unióval kapcsolatos tantárgyakat oktat. Kutatási területei: gazdasági és monetáris unió, területi egyenlőtlenségek, a kelet- és közép-európai országok konvergenciája, Németország gazdasága és versenyképessége, valamint az Európai Unió és tagországainak külgazdasági kapcsolatrendszere. 2014-ben és 2015-ben a Magyar Ösztöndíj Bizottság tagja, 2015-től a Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért kuratóriumi tagja. 2013 és 2018 között a Magyar Külgazdasági Szövetség elnökségi tagja, 2014 óta a Magyar Közgazdasági Társaság Nemzetközi Gazdasági Szakosztályának elnöke. A Miniszterelnökség és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének Magyarok Európáért díjának kitüntetettje 2017-ben. A német nyelv mellett angol, francia, spanyol, illetve alapszinten olasz nyelven is beszél.
Dr. Ferkelt Balázs