Grégor Puppinck PhD, az European Centre for Law and Justice igazgatója. 2016-ban kinevezték az EBESZ / ODIHR vallásszabadsággal vagy meggyőződéssel foglalkozó szakértői testületének tagjává, amelynek feladata az EBESZ-ben résztvevő államok támogatása a vallás- vagy meggyőződés szabadságához való joggal kapcsolatos kötelezettségvállalások végrehajtásában.
2000 óta rendszeresen a Szentszék képviseletében dolgozik az Európa Tanács bizottságaiban, jelenleg az Emberi Jogok Európai Egyezménye rendszerének szakértői bizottságában, az Emberi Jogok Irányító bizottsága alatt.
2003 és 2012 között Grégor Puppnick emberi jogokat, nemzetközi és alkotmányjogot oktatott a mulhousei és strasbourgi egyetemek jogi karán.
Jogi diplomája (Law School of Pantheon-Assas University Paris II) megszerzése után az Institut des Hautes Etudes Internationales nemzetközi és európai jogra szakosodott tanulmányokat végzett (1999). Grégor Puppinck doktori fokozatot szerzett “The Author of the Bioethical Norms” címet viselő disszertációjával, melyben az etikai, tudományos és jogi normativitás kereszteződésében tanulmányozta a normák kidolgozását (Summa cum laude, 2009).
Számos könyv és több nyelven megjelent jogi kérdésekkel foglalkozó cikk szerzője. A Lautsi kontra Olaszország ügyben végzett szolgálataiért az olasz kormány kinevezte Cavaliere della Repubblica-vá és a Nagy Szent Gergely rend lovagparancsnokává. 2016-ban megkapta a Humanisme Chrétien díjat a „La famille, les droits de l’homme et la vie éternelle” könyvért és az Anton Neuwirth-díjat 2014-ben.