1989-ben született Spanyolországban, közgazdaságtanból és nemzetközi kereskedelemből szerzett diplomát.
Londoni, chilei és új-zélandi tartózkodását követően, négy évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét a közösségi médiában, a történelmi és gazdasági ismeretterjesztés területén. Jelenleg iVoox-on és a YouTube-on hallgatható „En Libertad” című műsort vezeti, és havonta több mint 500 000 hallgatója van. Emellett az El Liberal (www.elliberal.com) című digitális újság igazgatója.
Történelmi, politikai és gazdasági témájú cikkeit közösségi oldalain teszi közzé, ezeknek közel egymillió követője van. Az utóbbi időben az egyéni szabadság és a független gondolkodás eszméjének meghatározó képviselőjévé vált. A társadalmi tömegek viselkedését kritikusan szemlélő előadásaival, tévé- és rádióműsoraival felhívta magára a spanyol egyetemek figyelmét is.
Az El siglo del socialismo criminal (A bűnös szocializmus évszázada) című sikeres könyvsorozat szerzője, melynek már két kötete is megjelent. A La Esfera de los Libros kiadónál megjelent La gran manipulación: Cómo la desinformación convirtió a España en el paraíso del coronavirus (A nagy manipuláció - Hogyan lett Spanyolországból a félretájékoztatás révén a koronavírus melegágya) című könyve nagy sikert aratott, több, mint 30 000 példányt adtak el belőle.
Legújabb könyvének címe: El rebaño: Cómo Occidente ha sucumbido a la tiranía ideológica (A csorda: Hogyan hódolt be a Nyugat az ideológiai zsarnokságnak?)
A kötet előszavában Antonio Escohotado a következőket írja:
„Olyan korban élünk, amelyben az érzelmek felülkerekednek az észérveken. A közintézmények ereje, a közösségi hálózatok és a média segítségével, sorozatos félelemkeltés révén hatalmába kerítette a nyugati emberek tudatát.
Az eredmény egy engedelmes társadalom, amelyet a dezinformáció és olyan erőltetett, szinte megkérdőjelezhetetlen dogmák irányítanak, mint az egyenlőség, az éghajlatváltozás, a rasszizmus, az állami beavatkozás vagy a radikális feminizmus, és amelyet állandó megfigyelés alatt tart a "mindent látó szem". Ebben a könyvben Jano García az utóbbi idők egyik legleleplezőbb és leginnovatívabb ábrázolását adja a Nyugatot leigázó, a társadalmat szolgalelkű, egységes gondolkodásra kárhoztatott csordává változtató ideológiai zsarnokságról.”