Az Amerikai Egyesült Államok hosszú utat tett meg míg az angol nyelvtan szabályai szerint többes számúból egyes számúvá vált, mikor már a szövetség dominált, és nem a tagállamok. Mindeközben azzal kell szembenéznie, hogy egyre többet veszít abból az eredetileg elképzelt erkölcsi, jogi és gazdasági víziójából, amely a közjó iránt érzékeny polgárok önkormányzására épül. Az Alkotmányjogi utazás Amerikában című interjúkötet izgalmas anekdotákon keresztül jeleníti meg az amerikai alkotmányosság fordulópontjait és jelenkori kihívásait, miközben lerántja a leplet a tengerentúli demokrácia torzulásairól, valamint a hagyományos amerikai életmód értékeit fenyegető veszélyekről. Ennek megfelelően a könyvet bemutató kerekasztalbeszélgetés azokat az alkotmányjogi kérdéseket járja körül, amelyek nélkül a jelenkor tengerentúli és európai politikai vitái nem érthetők meg. Többek között terítékre kerül az „élő alkotmány” és az „originalizmus” tana és az adminisztratív állam jelensége, az elnökök bírósági politikájának tétje vagy a természetjogi hagyomány jelentősége. Ezen túl a beszélgetés a tengerentúli tanulságok fényében kitér az európai egységesülés előtt álló legfontosabb kihívásokra is. Ha szeretnéd megérteni a tengerentúli és európai alkotmányos viták mozgatórugóit vagy tétjét, akkor a könyvbemutatón a helyed.

Regisztráció: https://ludevent.uni-nke.hu/e/Constitutional_Journey