Amikor 2017 novemberében elkezdtem dolgozni az MCC-nél, és megismerkedtem az intézmény munkájával, programjával, az első gondolatom az volt, miért nem tudtam erről általános iskolás, illetve középiskolás koromban. Rengeteg szuper képzés, és program, amiben a diákok részt vehetnek, és ha nem is diákként, de örülök, hogy munkatársként én is részese lehetek. A kollégiumi élet gördülékeny működéséhez a Pénzügyi Osztály munkáját segítve járulok hozzá.  
Jó látni, hogy majd’ egy év alatt – mióta itt dolgozom – már számos emberrel nőtt csapatunk, ami mutatja azt is, hogy egyre több diákunk és programunk van, és nem utolsó sorban azt, hogy jó irányba haladunk, jó az, amit csinálunk.