Magyar nyelv és irodalom szakos diplomám 2001-ben szereztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, közben ugyanitt kulturális menedzser végzettséget. Később, már munka mellett elvégeztem a CEU személyügyi gazdálkodó programját, majd a Budapesti Corvinus Egyetem executive MBA képzését, ahol 2013-ban szereztem diplomát. Angol és német nyelven tárgyalóképes nyelvtudással rendelkezem. Pályám kezdete óra humánerőforrás területen dolgozom, először csaknem 10 éven át egy nemzetközi papíripari nagyvállalat személyügyi munkatársa, majd HR projektvezetője, később magyarországi és regionális HR-vezetőjeként tevékenykedtem. 2010-13 között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 2013-15 között a Penny Market Magyarország HR igazgatója voltam. Az MCC-t megelőzően 4 éven át a Waberer's International HR igazgatójaként felelős voltam a közel 8000 fő logisztikai nagyvállalat személyügyi területéért. Számos kisebb és nagyobb szervezetnek dolgoztam tanácsadóként HR folyamatok fejlesztése és vezetőfejlesztés terén. 2018-ban önálló könyvem jelent meg Elkötelezett csapat - munkaerőhiány helyett címmel.

Az MCC-ben minden együtt van, ami számomra inspiráló: különleges cél érdekében, különleges közegben dolgozhatok, miközben hasznosíthatom húszéves szakmai tapasztalatomat. Szeretnék hozzájárulni az értékteremtéshez, amely az MCC-ben mindannyiunk szívügye.