A Fiatal Tehetség Program szegedi régióvezetője vagyok.

Egyetemi diplomámat a Szegedi Tudományegyetemen szereztem, történelem- mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanári szakon.

Az egyetemi éveim alatt alapító tagja lettem a Szegedi Történészhallgatók Egyesületének, ahol főként szakmai rendezvények és projektek tervezési, lebonyolítási és kapcsolattartási feladatait végeztem. Korábban, általános iskolás és gimnazista koromban rádióztam és ezzel a tevékenységgel hallgatóként sem hagytam fel, ugyanis lelkes műsorvezetője voltam a Szegedi Egyetemi Rádiónak is. Pályakezdőként a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjának Média és filmes ismeretek kurzusának oktatója voltam, mellyel párhuzamosan az egyik helyi gimnáziumban tanítottam.

Fontosnak tartom a tehetségek felkutatását, illetve, hogy a gyerekek minél szélesebb körű ismereteket sajátíthassanak el, melyek a pályaválasztásban is támpontot adhatnak majd.