Tanulmányaimat 2014-ben kezdtem meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, 2017-ben közigazgatás szervező, 2021-ben osztatlan államtudományi mesterszakon végeztem summa cum laude minősítéssel, jelenleg az NKE Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolájának hallgatója vagyok, kutatásomat államtudományi és kormányzástani területen folytatom.

Egyetemi éveim alatt a hallgatói képviselet mellett elnyertem az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját, felsőoktatási ösztöndíjat, illetve a Hungary Foundation Széll Kálmán ösztöndíját. Utóbbinak köszönhetően egy szemesztert töltöttem el Washington DC-ben a George Mason Egyetemen, ahol két akadémiai kiválósági díjat kaptam meg. Később a Common Sense Society - Europa Fellowship kedvezményezettje lehettem.

Karrieremet a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram keretén belül a Miniszterelnöki Kormányirodán kezdtem meg, majd a programot követően a Miniszterelnökségen láttam el feladatokat, mint referens, parlamenti titkár, később pedig mint az MKÖ programért felelős osztály vezetője.

Feladatom az MCC-ben a posztgraduális programok napi működésének koordinálása, képzési programjuk fejlesztése, portfóliójuk szélesítése.

Angolul beszélek, illetve oroszul tanulok.

kosztrihan.david[kukac]mcc[pont]hu