Julius Strauss vendégelőadó, aki a londoni Daily Telegraph hadi tudósítójaként dolgozott 1991 és 2005 között. Számos háborúról és konfliktusról számolt be a Balkánon, Közel-Keleten, Afrikában, a volt Szovjetunióban, valamint Afganisztánban. Az előadó számos barátja és munkatársa tartozik nemzedéke legjobb újságírói közé, akik széleskörű ismereteiket örömmel osztják meg a hallgatókkal. Szakmai hátteréből adódóan előadásai hitelesek, a frontvonalban eltöltött időből származó anekdotáin keresztül a diákok olyan ismeretekhez jutnak, amelyet hagyományos egyetemi keretek között nem kaphatnának meg.

Első pillantásra úgy tűnhet, a haditudósítások tanulmányozása szűk réteg figyelmét kelti fel. Azonban a téma vizsgálata a modern élet számos aspektusát érinti. Haditudósítóként stresszhelyzetekben kell egyensúlyt keresni etikai megfontolások, elfogulatlan igazság, emberségesség és értékek között.;Kemény és kihívásokkal teli környezetben kell helyt állni, meg kell tanulni a nehézségekkel, saját vagy más veszteségével, szenvedésével szembenézni. A háborús tudósítások tanulmányozása az ehhez hasonló témák átható megvitatását teszik lehetővé.

Végül, a háború szinte mindig érdekek és/vagy értékek ütközésének eredménye. Ez egy olyan dinamika, amely az aktuális témák és a politika alapjául szolgál, az emberi természet mikrokozmoszát kínálja az összes vele járó tanulsággal a hallgatók számára.;

Julius globális médiával foglalkozó kurzusán a nemzetközi viszonylatban kiemelkedő híreket tanulmányozza a diákokkal. A Daily Telegraph Moszkvába kihelyezett tudósítójaként Vlagyimir Putyin elnökségének kezdetén politikáról, az akkor aktuális hírekről és kiemelkedő történetekről számolt be. A kurzus során az előadó minden héten kiválaszt egy nemzetközi jelentőséggel bíró hírt, és azt vizsgálja, hogyan jelenik meg a téma különböző médiumoknál. A diákok ezt követően megtárgyalják a különböző tudósítások jelentőségét. Ez a kurzus a hallgatók íráskészségét is fejleszti. Hétről hétre elő kell állniuk egy hírötlettel, amelyet egy rövid angol nyelvű beszámoló formájában prezentálnak.

Az előadó 15 éves újságírói tapasztalata mellett két évig az Alaszkai Egyetem vendégoktatójaként tanított, valamint politikai tisztviselőként dolgozott az amerikai tengerészgyalogosoknál Afganisztán déli részén.

Julius a Wild Bear Lodge (Kanada) nevű birtok tulajdonosa, ahová azokat az érdeklődőket várja, akik vadon élő medvéket szeretnének látni természetes környezetükben. Előadásokat tart a grizzly medvék viselkedéséről, szakképzett állat- nyomkövető- és vadvízi túravezető.


Publikációs lista