Az MCC FIT Program pécsi régiókoordinátora vagyok. Tanító szakon végeztem angol műveltségterületen, majd gyógypedagógiai diplomát szereztem és neveléstudományi mesterképzésben is részt vettem. Mindig olyan területen dolgoztam, ahol gyerekek vettek körül, 14 évig tanítottam általános iskolában, mellette rendezvényeket és táborokat szerveztem. A tehetséggondozás mellett a közösségépítést tartom kiemelkedően fontosnak. Szeretek olvasni, utazni és kirándulni, színházba és koncertekre járni. Két gyermekem van, szabadidőnket együtt, nagyrészt aktív pihenéssel töltjük.