Olvasási idő: 4 perc

Bullying. Manapság gyakran találkozunk ezzel az angol eredetű szóval. Zaklatást, kiközösítést, iskolai bántalmazást jelent, de igazából egyik sem fedi le teljesen az eredeti szó tartalmát. A miskolci MCC-ben Szőnyi Lídia, az MCC Mindset Pszichológia Iskola kutatótanára, a téma szakértője beszélt a jelenségről, annak okairól és a megoldásokról.

Mindenki találkozott már valamilyen formában az iskolai zaklatással a környezetében, akár saját maga, gyermeke vagy ismerőse is részese lehetett egy ilyen helyzetnek, amikor az erősebb, hatalmasabb, többségben lévő közösségben egy vagy több zaklató személy lelkileg, de akár fizikálisan is bántalmazza a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyengébb személyt. Ez egy 3-szereplős történet, ahol nem csak a bántalmazó és a bántalmazott van jelen, de egy támogató vagy legalábbis „félrenéző” közeg is, amely nem tesz semmit a bántalmazott érdekében. Éppen ezért, nem lesz hatékony a beavatkozás, ha megfeledkezünk a csoportról – emelte ki Szőnyi Lídia –, a bántalmazó ugyanis mindig csak annyit tesz meg, amennyit megenged a közösség.

Az okokról kérdezve a pszichológus elmondta, hogy a bántalmazó gyerek tudattalan szükségleteket elégít ki, „menő”-szerepben akar lenni. Általában magas kortársorientált gyerekekről van szó, akik így tudják elérni a kitüntetett pozíciót a közösségben, és azokat tudja megfélemlíteni, akik láthatóan nagyon érzékenyek erre. Az áldozat általában szégyelli, hibáztatja magát, ezért segíteni kell őt, hogy kijöjjön ebből a szerepből. Tudatosítani kell benne, hogy nála van a kontroll, és meg kell vele tanítani, hogyan tudja magát megvédeni, és maga mellé állítani a kortársakat.

A manapság egyre gyakoribb online zaklatásnál még nagyobb gondot jelent – teszi hozzá a szakember –, hogy kevesebb rálátása van a felnőtteknek. A bántalmazó itt sokszor olyan határokon is túlmegy, amit offline térben nem tenne meg, mert itt nincs kontroll,  nem látja, hogy a másik összeomlik, nem látja, hogy sírva fakad, és ráadásul egy nagyobb közönség előtt történik a megalázás, a nap bármely szakában.

Hogyan vehetjük észre a zaklatást szülőként vagy pedagógusként? – merül fel a kérdés. A kisgyerek óvodás korban még elmondja, ha bántják, de később szégyelli, és csak panaszkodik, nem szeretne iskolába menni, de az is lehet, hogy  pszichoszomatikus tüneteken keresztül látjuk meg, mi történik, vagy abból vesszük észre, hogy meredeken esik az iskolai teljesítménye.

A felnőtt feladata, hogy az áldozatszerepben lévő gyereket biztosítsa arról, nincs egyedül. A szülőnek támogatnia kell a gyereket azzal, hogy együtt mennek be az iskolába, vagy közösen beszélik meg, hogy mondja el a tanító néninek a történteket. Amikor fény derül egy ilyen helyzetre, természetesen a bántalmazóval és a közösséggel is foglalkozni kell. A felnőtt közönség ilyenkor általában ráfókuszál a bántalmazóra és valamilyen büntetéssel sújtja. A pszichológus szerint ez rossz megoldás, hiszen, ha valaki fél a büntetéstől, csak magára tud koncentrálni, mert retteg, és ilyenkor a másikat hibáztatja, amivel csak újabb feszültséget gerjeszt. A közösségre is figyelni kell, mert a szemlélő gyerekek is sokfélék lehetnek: vannak, akik élvezik, hogy bántanak másokat, és vannak, akik csupán a kiközösítéstől félnek.

Szőnyi Lídia szerint az iskolai zaklatás egyik megoldása az igazságszolgáltatásból átvett resztoratív (helyreállító) konfliktuskezelés lehet, amelynek lényege, hogy a kapcsolatban történt sérülést kell helyrehozni. El kell érni, a bántalmazónak legyen egy belső indíttatása arra, hogy megértse, az, amit tett, rossz a másiknak, és képes legyen változtatni. Fontos, hogy mindkét fél része legyen a beszélgetésnek, amely során mindenki elmondhatja, mi volt számára a legnehezebb ebben a helyzetben. Ezzel elindul a bűntudat a bántalmazóban, és egy szándék a változtatásra. Azt is tudatosítanunk kell a bántalmazó gyerekben, hogy bár rossz dolgot tett, de ettől még nem rossz ember, mert ha szeretne és tud is változtatni, akkor visszatérhet a jó útra.