Olvasási idő: 3 perc

A Nyugathoz való gyors felzárkózást hozta az utóbbi évtized a magyar gazdaság számára, most pedig új fejlődési fokhoz érkeztünk – ezt is kutatja majd a Mathias Corvinus Collegiumban a spanyolországi kutatói állásából hazatérő egyetemi tanár, korábbi államtitkár, Cséfalvay Zoltán. Oláh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

Kezdjük távolabbról: milyen alapproblémákat teremtett a rendszerváltoztatás a gazdaságpolitika számára?
Gyors és drámai változás volt ez: romokból kellett piacgazdaságot építeni. Ám a tömeges privatizációs hullámban sok olyan céget is eladtak – az államháztartás hiánya és az eladósodás miatt –, amelyet a bejáratott, normális piacgazdaságokban az állam jó okkal megtart a saját kezében. Részben ezeknek a visszaszerzése is zajlik 2010 óta.

Sikeresen?
Többé-kevésbé. A privatizációban volt sok gazdaságstratégiai hiba. Teljes iparágakat, az iparágakban lévő összes gyárat eladták – előfordult, hogy olyan külső befektetőknek, akik ugyanabból az országból érkeztek. Ez történt például a 
cukorgyárak esetében. Másfelől 1990-ben kiderült az is, hogy a gyárak nemzetközi összehasonlításban versenyképtelenek, nem tudnak eredményesen termelni. A külföldi tőke pedig új, hatékonyabb technológiát hozott.

„Óriási esélyünk nyílhat, hogy a visszatelepülő termelés egy része Magyarországra jöjjön”
Vagy csak piacot vásárolt.
Részben igen, de ne értékeljük túl a magyar piac méretét, és a többség nem is ebbe a kategóriába tartozott. Ám természetes, hogy a külső befektető könyörtelenül kihasználja a gazdaságpolitikai hibákat. A kétezres évektől kezdve elindult a zöldmezős külföldi tőkebefektetések folyamatos növekedése. Ez munkahelyeket teremtett, technológiai importot, gazdasági erősödést is hozott, mára azonban elérkeztünk addig, ameddig így el lehetett jutni. A feltörekvő országok világszerte ismert, klasszikus felzárkózási pályaívét írtuk le a tőke- és technológiaimport érkezésével és a hozzá kapcsolódó gyártóipar kialakulásával. A magyar felzárkózás e folyamat végéhez közeledik, ez már néhány éve látszik. Új, innováció- és technológiavezérelt növekedési pályára kell átállnunk, ez a gazdasági felemelkedés következő szakasza.

A teljes interjú a mandiner.hu-n olvasható.

A borítókép forrása: Ficsor Márton, mandiner.hu