Olvasási idő: 3 perc

 

Székesfehérváron hozta létre tizedik képzési központját a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség (FIT) Programja. Az ötödik osztályos tanulók – szülői ajánlással – január 20-ig jelentkezhetnek a február közepén induló ingyenes képzésekre. Az iskola mellett végezhető, élményközpontú foglalkozásokon a mindennapi élethez kapcsolódó témákat játékos, gyakorlatorientált módon dolgozzák fel a diákok.

„Jelenleg több 700 kisdiák vesz részt a FIT Program képzésein országszerte és a határon túl. Magyarországon a most nyíló székesfehérvári központ mellett további hét városban (Veszprémben, Szolnokon, Pécsett, Miskolcon, Debrecenben, Kecskeméten és Budapesten), valamint Beregszászon és Sepsiszentgyörgyön elérhető ez a képzési forma a fejlődni vágyó ötödik osztályosok számára” - mondta Constantinovits Milán, az MCC Fiatal Tehetség Programjának szakmai vezetője. Hozzátette: a regisztráció után a jelentkezők egy válogatón vesznek részt, amelynek végén 25 gyermek csatlakozhat a FIT-es kisdiákok táborához.

A FIT Program a közoktatás mellett működő, egyedülálló képzési forma, amely felső tagozatos diákoknak nyújt iskolán kívüli tehetséggondozást. A program felkelti és növeli a gyerekekben a tudás iránti vágyat, felkészíti őket a továbbtanulásra, segíti tudatos pályaválasztásukat és az életben való érvényesülésüket. A FIT-nek köszönhetően a diákok megtanulnak például újraéleszteni, a pénzzel bánni, kipróbálhatják magukat riporterként, megismerkedhetnek a robotika tudományával, sőt, még a jövőkutatás rejtelmeibe is betekinthetnek. A gyerekek szemléletformáló fejlesztéseken is részt vehetnek, így terápiás állatokkal való foglalkozáson, konfliktuskezelési tréningen vagy a fogyatékkal élők világát megismertető érzékenyítő találkozásokon is.

A Fiatal Tehetség Program az otthoni tanulást lehetővé tevő digitális oktatási anyagokra és minden második szombaton személyes jelenlétet igénylő, játékos foglalkozásra épül. Ezen kívül beszédközpontú angol nyelvóra és további közösségi programok színesítik a FIT által kínált lehetőségeket. Amennyiben a vírushelyzet a személyes alkalmak megtartását nem teszi lehetővé, a képzés teljes mértékben távoktatásos formában valósul meg.

A program saját pszichológuscsapattal dolgozik, és olyan neves szakértők is segítik a tehetségfejlesztő munkát, mint Dr. Bagdy Emőke és Dr. Kádár Annamária szakpszichológusok, akik egyben a Fiatal Tehetség Program védnökei. Az MCC a gyermekek szüleivel is szoros közösségi kapcsolatot ápol, rendszeresen előadásokat, szakmai összejöveteleket szervez számukra. 

Az ötödikesek most még csatlakozhatnak a Fiatal Tehetség Programhoz. Jelentkezni – szülői ajánlással – január 20-ig lehet a Program honlapján keresztül: fit.mcc.hu.