Olvasási idő: 7 perc

Sepsiszentgyörgyön, az egykori dohánygyár területén kel életre szeptember elején Erdély legfrissebb városi fesztiválja, a Tabakó. Az évente megrendezendő kulturális esemény Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) társszervezésében jön létre és a VIBE Fesztivál szervezésében jön létre.

Az MCC rendkívül fontosnak tartja, hogy Erdélyben, Székelyföldön hangsúlyosan jelen legyen képzéseivel, közéleti és kulturális programjaival. Szalai Zoltán, a több mint negyedszázados tehetséggondozó intézmény főigazgatója elmondta: bár az MCC erdélyi szervezete Kolozsvár központú, de további 7 magyarok lakta településen neveljük a fiatalokat, Székelyföld több városában, így Sepsiszentgyörgyön is. „Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az MCC partnere legyen a helyi közösségeknek, mert célunk, hogy a diákok szülőföldjükön is minőségi oktatásban, programokban, egyfajta szellemi pezsgésben részesüljenek. Egy részük ide fog hazatérni, otthon fogják a város értelmiségét alkotni. Ők lokális válaszokat kell tudjanak adni, versenyképes, magyar tudást kell képviseljenek. Ebben partner a Mathias Corvinus Collegium, mely programjaival, képzéseivel, előadásaival színesíti a Tabakó rendezvényt is” – hangsúlyozta Szalai Zoltán az MCC és a Tabakó partnerségét.

Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere méltatta a rendezvényt és az MCC-vel kötött partnerséget: „Az önkormányzat teljes mellszélességgel támogatja ezt a kezdeményezést. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez a fesztivál ne csak a bulizásról szóljon, habár az is nagyon fontos a fiataloknak, valóban többször megfogalmazták azt, hogy nagyon kevés lehetőségük van erre Sepsiszentgyörgyön. Ezért szeretnénk azt, hogy minél több teret kapjanak. Amikor a dohánygyárat megvásároltuk, akkor azt ígértük és azt vállaltuk, hogy az ifjúság annyit kapjon ebből a térből, amennyit be tud lakni. Nagyon örülök annak, hogy van ez a kezdeményezés, hiszen ez az, ami innen hiányzik.”

Mi fog történni és ki lép fel?

A rendezvény három szintre, a gyári munkát idéző három műszakra van felosztva. A nappali első műszak a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében jön létre és szakmai előadásokról, sportolókról, digitális újításokról, elismert nemzetközi és magyar előadókról szól. Központi eleme egy sétány, ahonnan nyílnak majd az előadótermek kapui, illetve vásárok, művészeti workshopok, utcazene, kávézók, chill zone-ok, gyerekprogramok és egyéb érdekességek is helyet kapnak. „Globális kihívásokra, versenyre keressük a jó helyi válaszokat, illetve azokat a lokális erősségeinket, amelyek versenyképessé tudnak tenni úgy, hogy ennek a folyamatnak része marad mindaz az érték, hagyomány, amit a szűkebb vagy tágabb régiónk adott. Erdélyben több mint 1600 diák vesz részt az MCC programjaiban: közülük sokan itthon képzelik el a jövőjüket. Nem csak a nagyvilágot akarjuk megmutatni nekik, hanem a nagyvilág értékeit a lokális értékekkel kötjük össze. Ettől lesz értékesebb, ettől lesz igazán helyi a Tabakó. Székelyföldön jelen lenni ugyanakkor egy sajátos helyzetet is teremt: míg egyetemi programjaink Kolozsváron vannak, a szervezet célja egyértelműen az is, hogy a diákok számára a szülőföldjükön is legyen minőségi oktatás, program, szellemi pezsgés, hiszen a diákok egy része ide fog hazatérni. Emiatt az MCC a Tabakót egyfajta évindító fesztiváljaként értelmezi. - részletezte az esemény tematikáját Talpas Botond, az MCC Erdélyi tevékenységéért felelős igazgatója.

A második műszak a koncertekről szól: délután és este a magyarországi és erdélyi zenekarok koncerttere lesz. Olyan előadók lépnek fel a dohánygyári színpadon, mint a Punnany Massif, Follow the Flow, Dzsúdló, Azahriah, Margaret Island, ByeAlex és a Slepp, Irie Maffia, vagy éppen a BSW. „A szentgyörgyi fiataloknak szervezünk egy olyan fesztivált, amely nagybetűkkel kerül be minden évben a naptárba a Szent György Napokhoz hasonlóan. Az ifjúsági konzultáció során és a Tabak Fórum eredményeként is megfogalmazódott az igény egy fesztiválra az egykori dohánygyár területén. Sepsiszentgyörgyön akkor is szerveztek rendezvényeket, városnapokat, amikor máshol még egyáltalán nem, és így lett hagyomány a Szent György Napok, így szeretnénk a Tabakóból is hagyományt teremteni. Az a cél,  hogy a városvezetés kapcsolatban maradjon a fiatal generációval, ezért nem csak nekik szóló programokat szervezünk, hanem hangsúlyosan bevonjuk őket a szervezésbe. Ezáltal sajátjuknak érezhetik a Tabakót, sajátjuknak érezhetik a várost, és ez lehet, hogy számítani fog akkor, amikor majd jövőjükről döntenek. Manapság az online világban egyáltalán nem elképzelhetetlen az, hogy valaki egy külföldi cégnek dolgozik, de közben itthon, Sepsiszentgyörgyön Azahriáh-t hallgat a Tabakó Fesztiválon.” - részletezte Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője. „Továbbá, fontosnak tartottuk azt is, hogy a magyarországi zenekarok mellett helyet adjunk a fiatal, erdélyi zenekaroknak is, akik megmutathatják magukat itthon a nagyközönségnek. A most bejelentett fellépők mellett helyet kapnak majd a helyiek is.” - tette hozzá az alpolgármester. A második műszak alatt a sétány is átalakul, az addigi, programokkal telített helyszín egy óriási borutcává válik, ahol a fesztiválozók ismerőseik, barátaik körében megihatnak egy pohár finom erdélyi bort, illetve a koncertekbe is belehallgatnak.

A harmadik műszak a hab a tortán a fiatalok számára: két, éjszakai zenei helyszínt kínál a Tabakó, ahol DJ-k és különböző rétegzenék biztosítják a hangulatot. A sétány tele lesz az éjszakai élet meghatározó elemeivel: bulik, kocsmák, borozók határozzák meg a hangulatot. Emellett a gyárépületben egy reggelig tartó zenei helyszín lesz kialakítva. A zenei programokért és a rendezvény technikai részleteiért a VIBE Fesztivál csapata felel. „Szívesen csatlakoztunk a Tabakó szervezéséhez, mert a VIBE rendkívül fontosnak tartja, hogy Erdély-szerte minőségi rendezvényeket szervezzenek. A szentgyörgyi magyar fiatalok közösséget tudnak alkotni, és erre jó lehetőség egy fesztivál: olyanokat is megszólít, akik addig nem vettek részt a közösségi programok szervezésében, alakításában. A VIBE-nak ebben rendkívül nagy tapasztalata van Marosvásárhelyen. A rendezvény feladata pedig bevonni ezeket a fiatalokat, hogy ezáltal kötődjenek a városukhoz és egy közösségi élményt alakítson ki számukra. Ők akkor fognak itthon maradni, ha ők is magukénak érzik ezt a közösséget, ezt a várost. Nincs időnk ezen sokat gondolkodni, már tizenéves koruktól a közösség részeivé kell váljanak.” - mondta Rés Konrád Gergely, a VIBE fesztiváligazgatója.

A Sepsi Tabakó Fesztivált szeptember 1. és 3. között szervezik Sepsiszentgyörgyön, az egykori dohánygyár területén.