Olvasási idő: 2 perc

Posztgraduális programjainknál is elkezdődött az őszi félév. A Női Közéleti Vezetőképző első képzési hétvégéjét október 10-én tartottuk.

A nap elején Szabó Katalin, a program koordinátora ismertette a képzési nap felépítését, ezt követően pedig Dr. Porkoláb Imre, a Vezetőképző Akadémia igazgatója Döntéshozatal és stratégiaépítés kiszámíthatatlan környezetben címmel tartott előadást a diákoknak.

Egy rövid szünet után a képzés hallgatói tehették fel kérdéseiket a program felépítését illetően, majd Surjány Fanni kutatási vezető által tartott Vitakészségfejlesztés tréningen vehették részt. Kipróbálhatták magukat egy politikai szimulációs tréningen is, amelyet Szűcs Dóra Nemzetközi igazgató tartott a számukra, a nap zárásaként pedig egy izgalmas kerekasztal-beszélgetést hallgathattak meg, amelyen a vezetői attitűdöket és szerepmodelleket tárgyalta Szabó Katalin, valamint Anne Smith Lacey, a The Hungary Initiatives Foundation ügyvezető igazgatója.