Olvasási idő: 3 perc

Mi magyarok különösképpen tiszteljük azokat az embereket, akik hazánk hírnevét öregbítik a nagyvilágban, legyen az művész, sportoló vagy akár feltaláló. Fa Nándor méltán illeszkedik a „világraszóló magyarok” sorába, hiszen a vitorlássportban elért eredményei és egyéni teljesítménye világhírűvé tette nevét és ezáltal hazáját is.

Fa Nándor az 1980-as évek elejétől rendszeresen vett részt a vitorlázás világeseményein és egyben ő volt az első magyar, aki vitorláshajóval megkerülte a Földet. Utoljára a 2016/2017-es Vendée Globe vitorlásversenyen vett részt, amely során 2017 február 8-án 8. helyen ért célba a franciaországi Les Sables-d’Olonne-ben. Ezt követően visszavonult a versenyzéstől. Fa Nándor kitartásban, tenni akarásban, hitben és elszántságban méltán lehet példakép minden magyar fiatal számára, és amellett, hogy profi vitorlásversenyző, a hajón szerzett élettapasztalata mindannyiunk számára megfelelő irányt mutathat. Fa Nándor gazdag és sokszínű élettörténetét hallgathatták meg azok, akik június 14-én ellátogattak a győri MCC képzési központba, ahol a világhíres vitorlásversenyző Ismeretlen vizeken, ötször a Föld körül című előadás keretében beszélt életéről, tapasztalatairól, jövőbeni terveiről. Az eseményen több mint száz győri érdeklődő ismerte meg Fa Nándor életművét.

Fa Nándor elmondta, hogy az 1970-es évek végén a kádári Magyarország „fullasztó” légkörében talált rá a vitorlázás szabadságára. Első indulásuk a jugoszláviai Abbázia partjainál történt, ahol is vitorláshajón „megléptek” a keleti blokkból és kihajóztak a Földközi-tengerre. A következő évtizedekben a vitorlázás vált az életévé, amely amellett, hogy rendkívül kemény sport, neveli, formálja az ember személyiségét, ezáltal áthelyezi a hangsúlyt az emberi élet lényeges elemeire, a kevésbé fontosakat pedig háttérbe szorítja. A világhírű vitorlásversenyző kifejtette, hogy a Vendée Globe versenyeken való részvétel hatalmas megpróbáltatásokat jelentett számára, de úgy érzi, hogy élete így lett kerek és teljes. Azt a szeretetet, melyet a Les Sables-d’Olonne-ben a célpontnál átélt, nem lehet szavakkal visszaadni.

Fa Nándor bíztatta a fiatalokat, hogy merjenek nagyok lenni és a lehetetlennek tűnő vállalkozásokba is belevágni. Az embernek mindig arra kell törekednie, hogy magából a lehető legtöbbet hozza ki és a lehető legnagyobb mértékben hasznosítsa tehetségét és tudását.