Olvasási idő: 5 perc

Konyári Györggyel, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) miskolci képviselet-vezetőjével beszélgettünk.

Az eddigi életútja végig a fiatalok körül forgott. Tősgyökeres miskolci lévén iskoláit is a városban végezte. Érettségi után a Miskolci Egyetem Politológia szakán diplomázott. Az egyetemi évek alatt a hallgatói érdekképviselet soraiban dolgozott. Számtalan rendezvény és közösségi esemény szervezésében volt jelen az évek alatt. A diploma megszerzése óta óraadó oktatóként dolgozik az egyetemen, emellett az egyetem hivatalos lapjának a MEgazinnak főszerkesztője. Konyári Györggyel, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) miskolci képviselet-vezetőjével beszélgettünk.

 

Milyen személyiségnek kell lennie az MCC miskolci képviselet-vezetőjének?

Nyitott, elhivatott és nagy munkabírású. Ezekre nagy szükség is van az MCC kötelékén belül.

Ezek nem olyan tulajdonságok, amelyeket szinte bármely munkahelyen szívesen látnak?

Volt szerencsém a civil világban is dolgozni. Bár a civil szférában tevékenykedők lelkesedése és a fiatalok iránti elkötelezettsége is fantasztikus, de a lehetőségek és a pályázati források behatároltak. Remek érzés végre egy elkötelezett profi csapat tagjának lenni, ahol valóban lehet alkotni.

Ez az, ami leginkább megfogott Téged az MCC-ben?

Amikor felmerült a lehetőség, hogy az MCC-ben folytathatom, úgy éreztem, hogy eddigi életutam egyenesen vezetett az ide. Az volt az első gondolatom, hogy na végre! A városba érkezik egy olyan szervezet, mely magas minőségű tehetséggondozással foglalkozik és igazi esélyt tud teremteni a fiataloknak és ehhez adott a szellemi és anyagi bázisa is.

Miskolc a rendszerváltás óta próbál szakítani a kizárólag ipari város imázzsal. A belváros nagyon szépen megújult, az egyetem fejlődésének köszönhetően diákváros is lett. Mit szeretsz a leginkább a borsodi megyeszékhelyben?

Móricz Zsigmond Miskolcot a „legnagyobb jövőjű magyar városnak” tekintette. Csodálatos természeti környezet, kedves emberek és egyre élhetőbb város. Én ezt látom Miskolcban. Szeretnénk, ha az MCC megkerülhetetlen szereplővé válna Miskolc tudományos és kulturális mindennapjaiban. Olyan értékeket és tudást szeretnénk közvetíteni, amely nem csak az okulni vágyó fiatalság, de a régió valamennyi polgára számára tartalommal bír. Az MCC tudásbázisa elképesztően sokszínű és mély. Ebből kell minél többet megmutatni az érdeklődő közvélemény számára.

Rendben, de miként lesz az MCC-ből megkerülhetetlen szereplő?

Miskolc és egész régiónk hatalmas lehetőséget kapott azáltal, hogy a Mathias Corvinus Collegium kibontakoztatja programját. A tehetséggondozás egy olyan színtere jelenik meg a városban, amely segítheti a környék fiatalságának kibontakozását. Olyan plusz ismeretekkel igyekszünk felruházni a nálunk tanuló diákságot, amelyek megfelelő mélységű átadására a hagyományos oktatásban nincs lehetőség. Igazi XXI. századi tudás az, amit kínálunk, megvalósítva egy okos városban. Reményeink szerint munkánk hozzájárul a város megtartó erejéhez. Muszáj helyben tartanunk a tehetségeinket, mert csak így van jövője a régiónak. Az MCC megjelenésével már nem kell feltétlenül más városba költözni ahhoz, hogy egy fiatal minden lényeges tudást megkaphasson és kellően megalapozza karrierjét. Ez pedig óriási dolog.

Hogy vetette be magát a munkába az miskolci képviselet-vezető?

Az MCC a leginspirálóbb közeg, amelynek valaha tagja lehettem. A helyi és az országos kollégák munkájukkal és elhivatottságukkal egyaránt magasra helyezik a mércét. Ráadásul a cél mindenki számára nagyon világos. Tehetséges fiatalokat adni a nemzetnek! Ennél magasztosabb célt nehéz elképzelni.

Ennek szellemében miként képzeled el Miskolcon az MCC-t néhány éven belül?

Tíz év múlva az újjávarázsolt Avas Szálló épülete az oktatás, a tudomány és kulturális élet fellegvára lesz Északkelet-Magyarországon. Az épület nem csak az MCC számára lesz az alma mater, hanem igazodási pont is a városi értelmiség számára. Számos végzett évfolyam fogja gazdagítani tudását az MCC miskolci falai között. Ők a megszerzett tudáson és élményeken túl, gazdag személyes kapcsolati hálóval is bírni fognak, amit térségük és hazánk boldogulására tudnak felhasználni.