Olvasási idő: 2 perc

A Mogyi meglátogatása során Horváth Rita fogadott minket a cég HR részlegének vezetőjeként. Rita bemutatta nekünk a Mogyi szervezeti felépítését és kultúráját. Előbbiről azt emelte ki, hogy lapos hierarchia mellett centralizált vezetés jellemző, utóbbiról pedig elmondta, hogy a családközpontúság, az emberközpontúság, őszinteség és tisztesség tartoznak fő értékeik közé.

Megismerhettük a Mogyit megalapító testvérpár történetét is, akik harminc éve még dinnye nagybani piacon való árusításával kezdték a karrierjüket. Jókor ismerték fel a mogyoró iránti igényt és azzal is kereskedni kezdtek. Rájuk ragadt, hogy ők a “mogyis fiúk” és egyszer valaki a koszos kisteherautójuk hátuljára ujjal a “mogyi” szót írta fel, amiről a fiúk úgy gondolták, hogy megtartják márkanévnek. Ma már egy évi 46 milliárd Forintos bevételű vállalkozásról beszélhetünk, ami 26 országban van jelen és számos kiskereskedelmi üzlet sós snack saját márkájához is biztosítja az alapanyagot Európa szerte. Nagyra növésüknek titka nem a marketing tevékenységükben keresendő, mert arra nem áldoztak sokat, cserébe viszont nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a lehető legtöbb értékesítési ponton megjelenjenek. A márka lényegében eladta saját magát, a Covid alatt pedig tovább fokozódott a rágcsálni valók iránti kereslet. Legnagyobb számban a napraforgómag és pattogatott kukorica fogy termékeik közül, ezeket Magyarországon termesztik, a pisztáciát, kesudiót és az itthon nem megtermő magvakat pedig jellemzően a Közel-Keletről importálják. Az ismeretek mellett ízelítőt is kaptunk, amit nagy örömmel ropogtatunk a buszúton miközben robogtunk tovább Szegedre.

Írta: Szabó Kenéz


Az MCC újra definiálja a határokat és a lehetőségeket, és négyzetre emeli a tehetséget! A Vezetőképző Akadémián itthon tanulhatsz a legjobb hazai és nemzetközi oktatóktól, trénerektől, és vezetőktől, akik egy személyre szabott, élményen és tapasztalaton alapuló gyakorlati és közösségi fókuszú kiegészítő képzés keretében eljuttatnak a teljesítőképességed maximumára. Jelentkezz még ma!

https://vezetokepzo.mcc.hu/