Olvasási idő: 8 perc

„Szükség van olyan tehetséggondozó intézményekre, amelyek képesek nemzetközileg is versenyképes tudást adni azoknak a fiataloknak, akik a magyar érdekek képviseletével szeretnének magas szakmai színvonalon foglalkozni különféle relációkban" – vallja a Mathias Corvinus Collegiumot működtető alapítvány felügyelőbizottsági elnöke. Dr. Deli Gergellyel a régmúlt hordalékáról, az új lehetőségekről beszélgettünk, de szóba került Manu Chau és Morcheeba is. Gyüre József interjúja.

Az Állami Számvevőszék idén októberben hozta nyilvánosságra a Magyarországon működő alapítványok és közalapítványok 2016 és 2018 közötti gazdálkodásáról készített vizsgálatát. A 24 ellenőrzött szervezet közül a legjobban teljesítők között volt a Mathias Corvinus Collegium, amely minden vizsgált évben és minden szempontból jogkövetőnek bizonyult. Az MCC felügyelőbizottságának elnökeként mit szólt a jelentéshez?

Az ÁSZ szakemberei által készített beszámoló számomra azt az üzenetet hordozza, hogy a Mathias Corvinus Collegiumot fenntartó és működtető Tihanyi Alapítvány akkori vezetése olyan eredményeket ért el a gazdálkodás terén, melyekre a tehetséggondozással foglalkozó közhasznú alapítvány – az állami szerepvállalásnak köszönhetően immár közérdekű vagyonkezelő alapítványként – bátran építhet, és végre elkezdheti nagyszabású terveinek megvalósítását. Ez rendkívül fontos, annak idején, igazgató-helyettesként ugyanis megtapasztalhattam, hogy a régi hordalékok mennyire meg tudják nehezíteni az előrejutást. Az alapítvány mindenkori vezetésének köszönhetően az MCC-nél nincs olyan terhes örökség, amely problémát okozna a mindennapokban. Nyilván ezért is vállaltak nagyon komoly és nagy szaktudású emberek védnöki, testületi, kuratóriumi és felügyelőbizottsági tisztséget: tudták, hogy olyan intézményhez adják a nevüket, melynek működése garanciát jelent a minőségre. A felügyelőbizottság elnökeként én abban látom a felelősségemet, hogy a Mathias Corvinus Collegium gazdálkodása továbbra is átlátható és tiszta legyen, s mindenben megfeleljen a jogszabályoknak. Egy „hagyományos" alapítványhoz képest annyiban viszont előnyösebb a helyzet, hogy az MCC esetében további intézményes kontroll is beépült a gazdálkodás folyamatába. Az alapítványi vagyonellenőr személye további garancia arra nézve, hogy az államtól származó vagyon, illetve juttatás törvényeknek megfelelően, a kijelölt célokra legyen fordítva. A felügyelőbizottság tagjaként, elnökeként én is részt veszek a kuratórium ülésein, s azt tapasztalom, hogy mindenki a törvényes és transzparens működésben érdekelt.

Ez azért is fontos, mert december végén jelentős pénzbeli juttatást kapott a Tihanyi Alapítvány, az állami vagyon felhasználása pedig politikailag mindig érzékeny téma, a támogatás ebből kifolyólag mindig kirakatban, jobban mondva: politikai támadások középpontjában lesz.

Ez mind igaz, de már az MCC tehetséggondozási programjának parlamenti vitájakor is látszott, hogy a törvényjavaslatban megfogalmazott célokat az ellenzék is elfogadja, azokkal egyetért. Szükség van olyan tehetséggondozással foglalkozó intézményekre, amelyek képesek nemzetközileg is versenyképes tudást adni azoknak a fiataloknak, akik a magyar érdekek szakmailag magas színvonalon történő képviseletével szeretnének foglalkozni különféle relációkban. Szerintem nincs olyan ellenzéki erő ma Magyarországon, amely ebben ellenérdekelt lenne, s amely a tehetséggondozás kurdarcának szurkolna. Nemzetellenes cselekedetnek tartanám, ha megkérdőjeleznék a tehetséggondozás szükségességét. Persze, mindenféle politikai támadás elképzelhető, azonban ez is csak arra sarkall bennünket, hogy törvényesen, tisztességesen és átláthatóan dolgozzunk.

Hogy lett az MCC felügyelőbizottságának elnöke?

Muszáj visszamenni az időben, mielőtt válaszolnék a kérdésére. Pannonhalmára jártam, a bencés gimnáziumba. 1997-ben harmadikos gimnazista voltam, amikor a folyosón Tamás atya, az iskola akkori igazgatója váratlanul odalépett hozzám, és megkérdezte: „Deli, van most valamilyen írásod?" Kiderült ugyanis, hogy akkor hirdetett felvételt a Mathias Corvinus Collegium a motiváltabb középiskolások számára, s a felvételi eljárás részeként egy esszét kellett beadni. Tulajdonképpen én ennek a hirtelen jött folyosói ötletnek köszönhetem az egész – Tihanyi Alapítványos és MCC-s – karrieremet. Akkoriban a középiskolás programokat még az ELTE Eötvös József Collegiumában tartották, havonta egyszer találkoztunk a Ménesi úti épületben, s összesen tizenöten vagy húszan lehettünk, lányok, fiúk vegyesen. Mivel pannonhalmi diákként viszonylag bezárva éltem, ezért rendkívül élveztem ezeket a „kiruccanásokat", a budapesti képzéseket, nyáron pedig a tihanyi diáktáborokat. Ott hallgattam először Manu Chau és Morcheeba dalokat. Nagyon trendinek éreztük magunkat.

S mi történt érettségi után?

1998 őszétől egy évet a schäftlarni bencés gimnáziumban töltöttem, majd hazatérve az ELTE jogi karán folytattam a tanulmányaimat. S nem mellékesen jelentkeztem az MCC egyetemi programjába. De nem a tudás, hanem a lendület vitt be engem a „koleszba".

 

Deli Gergely az MCC év végi rendezvényén (2007)

 

Hogy érti?

Nem voltam valami meggyőző. Sólyom László is a felvételiztetők között volt, s valahogyan szóba kerültek a filmek, de nem tudtam megmondani, ki rendezte a Szerelem c. filmet, ami egyébként Sólyom Lászlónak az egyik kedvence volt. Nekem pedig az Egy erkölcsös éjszaka jött be, amit nem mellesleg szintén Makk Károly rendezett. Egyetemistaként eleinte a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban laktam, ez az épület is a munkásőröké volt korábban, mint ahogy az MCC Somlói úti épülete is. Emlékszem, hogy a szakkollégium udvarán volt egy nagy vastorony, a kerületi munkásőrök a torony rádió adóvevőjén keresztül kommunikáltak a Gellért-hegyi központtal. Viccesen meg is szoktam jegyezni: tulajdonképpen a kerületi munkásőr-kapitányságról kerültem a munkásőrök fővárosi központjába. 2001-ben ugyanis tizenöten elsőkként költözhettünk be a Somlói úti lapos tetős kollégiumba.

A kollégistából 2003-ban viszont az MCC igazgató-helyettese lett.

A 2002-es országgyűlési választások után az alapítók magukra maradtak: nem volt, aki átlássa a tanulmányi programokat, az intézmény a szétesés szélén állt, a megszűnés fenyegette. Harmadéves joghallgató voltam, amikor Tombor András felkért az MCC vezetésére. 22 évesen ez hatalmas kihívás és óriási megtiszteltetés volt a számomra. Megbízatásom másnapján kiragasztottam egy A/4-es papírt a titkárság ajtajára, hogy mindenki jól lássa. Azt írtam rá, hogy „Mi, a Tihanyi Alapítvány munkatársai azért dolgozunk nap mint nap, hogy a hallgatók érdekeit szolgáljuk". Persze, ez sokaknak nem tetszett. Igazgató-helyettesként az MCC és az alapítvány konszolidálása volt a feladatom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindent a nulláról kellett kezdeni. Ennél sokkal rosszabb volt a helyzet: addigra már jelentős adósság halmozódott fel, könyvelőt kellett váltani, új pénzügyi források után kellett nézni. Hat év leforgása alatt viszont behoztuk a lemaradásunkat, sőt sikerült ismert szakkollégiumokat is magunk mögé utasítani. Kreatívak és innovatívak voltunk, Magyarországon például mi hoztunk össze először online távoktatási programot középiskolások számára.

Az köztudott, hogy 2009-ben a stafétabotot Szalai Zoltánnak adta át, 11 év után azonban ismét visszatért az MCC-hez.

Az alapítvány megtisztelő felkérésének eleget téve vállaltam el a felügyelőbizottság elnöki pozícióját. Személyemben olyan embert bíztak meg a tisztséggel együtt járó feladatokkal, aki egyszerre képviseli a régi alapítványt és a diákokat, hiszen én MCC-s munkavállaló és MCC-s kollégista is voltam, ráadásul ma is azt vallom, mint amit annak idején az A/4-es lapra írtam.